Amiben leglelkesebb vagyok, azt legjobban is csinálom. EZ a tapasztalatom. Továbbá az is, hogy ha a lelkesedésem apad, amint bármi kétségem van, hogy esetleg mégsem, mégsem ezt, vagy mégsem így, már nem, akkor egészen bizonyosan úgy is lesz, ki is derül, össze is dől idővel. Fontos ez. Hogy tehát, ha leglelkesebb vagyok, kétségek nélkül, akkor nem kell afelől sem aggódjam, hogy dolgom-e, hogy jó-e, hogy jó vagyok-e. Mert biztosan igen. Sőt. Mivel igen, így bizonyosan, abszolút totális száz százalékos biztonsággal meg is fogok élni abból, ha az csinálom, amiben a leglelkesebb vagyok. Azt az egyet. Azt mindenképp. Lehet mellette átmenetileg még más is, amiért ma pénzt kapok, amiből bár kifele tartok, de ma még eltart, viszont bele KELL vágni abba, ami Lelkesít. Mint egy mag. Olyan ez. A mag BIZTOSAN egészséges, ha a Lelkesedés Igazi. Egészen biztosan. A Feladat immár tehát csak elültetni és kitartóan gondozni, tehát erőt, figyelmet, munkát, áltdozatot adni neki. Ugyanaz. Mindegy hogy mondom. És ha ezt megteszem, ha tehát ERŐT adok a magnak, ha öntözöm, ha Hiszek, ha Teszem, akkor abból BIZTOSAN növény lesz. Egészen biztosan. És a lenyűgöző, hogy bármi is a nővény, annak BIZTOSAN lesz értéke is, tehát BIZTOSAN megélek abból, ha azt teszem, ami leginkább lelkesít. Csodálatos ez. És persze, igen, VAN trükk. A trükk, hogy nem szabad azt hinni, hogy én előre tudom, hogy milyen növény lesz a magból, belőlem. Mert nem tudom. Nagyon, nagyon fontos ez. Sokakat látok Lelkesen belevágni valamibe, és aztán csalódottan felhagyni vele, amikor kiderül, hogy nem pont úgy fejlődik mégsem, ahogy az ember várta. Holott az nem kudarc. Hanem épp siker. Hiszen FEJLŐDIK. A lényeg ez, hogy fejlődik, és a megoldás, nem másba kezdeni, mert az majd pont az lesz, amit akarok, nem lesz, az sem. A megoldás megengedni annak, ami fejlődik, hogy azzá legyen Ami. Tehát felfedezni, hogy mi is fejlődik általam, megérteni, ahhoz igazítani az elképzeléseimt, a megélhetésem módját AMI fejlődik, nem ahhoz, amit én arról gondoltam. FONTOS ez. A MI-re vonatkozó elvárást elenegedni, NEM a mi a lényeg. Hanem, hogy Fejlődik. Tessék ezt észrevenni. FEJLŐDIK. És értem, hogy almafát reméltél, és basszus, pici, és szétterül, és nem fásodik, és csíp, és a csudába is csalán nőtt belőle(m), de a csalánnak is VAN értéke. Csodaszép ez. Gyógyít. Változatos formákban használható, külsőleg és belsőleg. NAGYON fontos elengedni a MI lesz belőle,és a HOGYAN fogok megélni abból elvárásokat. Hanem Bízni, és öntözni, és örülni annak, ami így születik. Mert csoda. Valóságosan. Az ember nem értheti a célját. Ahol vagyok, azt igen. Mag, valami növekszik, de hogy az mi, azt nem. Hanem tapasztalhatja. Magát. Önmagát is a gyümölcséről ismeri az ember meg, amit szeretek csinálni, ami nekem öröm, és ami másoknak is az, AZ a dolgom. És minden más, meg nem. És ha az emberek társadalmában én épp csalán vagyok az is nagyon fontos és értékes. MINDEN értékes ami él, ami Igazi. És a tölgyfa sem jobb. Teljesen mindegy a MI attól a pillanattól, hogy elengedem, hogy de én előre akarom tudni, és hogy pontosan azzá akarok válni, amit fantáziálok. Nem tudom. Szép ez nagyon. A Lelkesedés. Hogy ez a lényeg. Valóságosan és garantáltan és csodásan változik mindazok élete, akik merik elkezdeni, ami Lelkesíti őket. Piciben, persze, hogy piciben először. Amekkorában megy. Akár munka mellett, de el KELL kezdeni. Ügy vagy Férfi. E kettő lehet. Beleállni, bármi vagy bárki is az. Ügy vagy Férfi. Ami jobban megnézve általában Férfi vagy Férfi, mert az Ügy is jelent konkrét személyt, konkrét Vezetőt, akivel én AKAROM együtt, vagy sem. Így kapcsolódunk azokkal, akikkel kapcsolódunk. Így születik egy új világ, amiben munkát keresni immár teljesen felesleges, hanem bele KELL állni abba, ami lelkesít. Nagyon fontos ez. És Bizonyosan JÓ lesz, nem lehet más, ha azt teszem, ami legjobban lelkesít, akkor az nem lehet más. Kérdés tehát már csak az Őszinteség. Magammal, nyilván. MI vagy KI Lelkesít? Ez az Egy kérdés Van.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!