Közkeletű vélekedés, hogy aki a helyén van, az folyamatosan boldog tud lenni, és értem a logikát, de nekem valtozatlanul hullámzás a tapasztalatom. Pedig az Utamon vagyok. Talán nincsen tehát Hely, mégsem, csak lépések, egyik a másik után, tehát kihívások, amiket komolyan veszek, amúgy nem reagálnék, de ezért erőfeszítek, picit persze túl, de megoldás mégis lesz, a feszültség enyhül, láb a földön, majd nem sokkal később a következő lépés, tehát újabb kihívás, kis erőlködés, megoldás, és így tovább, kihívások és megoldások, kihívások és megoldások, tehát a Hullámzás is marad. Másrészt kezdem megszokni – ez az egyetlen valódi változás –, hogy egyre könnyebb a járást kísérő billegést megengedjem, egyre kevésbé dráma. Olykor még az.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!