Arrogáns önző pöcs voltam tíz évvel ezelőtt, és most ezrek követnek. Miért? Mi történt, ami a változást okozta? Csoda… Számomra nem, mert én pontosan tudom, hogy igazából sok szenvedés és nehány bátor lépés volt ez az egész “csak”, de mások számára csoda, mert nem gondolták volna, mert nem tűnt valószínűnek, hogy éppen belőlem váljék akivé lettem. Nos? Veled ugyanígy van. NEM valószínű, hogy megcsináld az álmod, hogy valóban választ végül a Társad, hogy valaha boldogságra lelsz, elenyészően kicsi a racionális valószínűsége ennek, ahogy engem is sokan temettek, hogy na ez sem házasodik meg soha. És mégis. Kutyából igenis lesz szalonna. Sőt. Kurvából legjobb feleség. Amit azonban látni kell, hogy elhiggye az ember. Hogy elhiggye – nem a másik kutyát, kit érdekel a másik, hanem, hogy akkor velem, is megtörténhet a csoda, mert tudom, hogy kutya vagyok, és vágyom szalonnává lenni, kurvából feleség, négyzetből karika. Elképesztően fontos ez. Hogy csakis csoda által megy, amihez viszont látni kell a csodát, hogy máshol megtörtént. Amihez LÁTTATNI KELL A CSODÁT, ami Benned zajlik. Ugyanis a csodák folyamatosak. Kis csodák. Folyamatosak. Hogy ki tudtál a szükeidtől szakadni, le tudtad az alkoholt tenni, megcsináltad a karriert, sikerült a szeretői viszonyt lezárni. Az Út lényege ez, hogy minden korszakváltás csoda. Valóságos, mindennapos csodák, hiszen a csoda igazából csak annyit jelent, hogy valami nem volt racionális remény, és ettől nehezen volt elképzelhető. De mégis megtörtént. Fantasztikusan fontos ez, olyannyira, hogy témakörként megnyitom most a Kapcsolodj.Net-en, mert időszerű a nyomorunk mellett a csodákat is mutatni, láttatni, adni. Mert másoknak segít, ha látják, és mert minket is emlékeztet a megosztás. Ugyanis senki nincs kész. Én biztosan nem. Tehát folyamatosan csoda előtt állok, folyamatosan csodát várok, csoda reményében munkálkodom, értsd: magamat meghaladni törekszem napról napra, új, a következő csodát várva, verdesek itt, mint pillangó a szárnyaival, ami közben jó arra emlékezni, hogy kutyából már szalonnává lettem, nőcsábászból tanítóvá, tehát tovább is van.

*

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson. Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”

Lk 5,17-26

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!