Az erő-hiány mindig fókusz-hiány, ami magyarul mindig annyit jelent „csak”, hogy egyik lehetőség sem elég lelkesítő – avagy másképp: túl sok van a tányéron, nincsen az igazi meg. Hogy mi a megoldás? Hmm. Erőltetés nem, míg másrészt a rend bizonyosan segít. Nem gondolkodni picit, a rend rakása közben. Aztán a figyelem: merni szembesülni. A bénító távoli álmok előtt egy egyszerűbb közös lépés szükségessége gyakori, amire soká vak az ember: arrogancia túl nagyot nézni.
Végül az átfogó kép.
Mert megnyugtat. Az átfogó kép mindig megnyugtat, ami persze a veszélye is, mert minél átfogóbban nézem, annál kisebb vagyok, annál kevésbé fontos, hogy én a magamét hozzátegyem… az ember végül egészen elképesztően jelentéktelen. Gyakori élményem ez, feszült napokon különösen, amiből aztán kilégezés automatikusan következik, mely pillanatban azt is elengedem, ami tegnap valamelyest még fontosnak tűnt, a helyes figyelem eredménye belátás, aminek eredménye semmittevés, aminek maximuma az abszolút lassulás, ami az örök most, téren és időn, sőt közösségen is kívül, egészen elképesztő céltalanság és magány ami egyben a becsapódás. Jó, mert ezután már csak az ágyig kell eljutni, zen-szerű élmény, magamon tulajdonképpen valóságosan kívül, mely helyzetben arra kell csak emlékezni – az öngyilkosság elkerülése végett –, hogy jártam már itt, az újjászületés mindig így kezdődik.
A jó pásztor életét adja a juhokért…
Vicces ez most nagyon. Sosem gondoltam még így végig: hogy erre neki magának is mekkora szüksége van olykor. Meghalni. A fel-lélegezés egyetlen igazi módja, mikor emberségében az ember túlzásba esik meghalni kissé, a közösség, de az Ügy, sőt önmaga számára is, hogy utána nyugodt és bölcsebb lehessen majd, újra. A pásztor farkasa saját arroganciája.
*
Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”
Jn 10,11-18
Öröm, ha megosztod!
