… a vállalkozásom bukása után soká hittem, hogy megvan az új életem … hogy ennyi, túléltem a válságot, megszülettem, megvan … aztán kiderült, hogy becsapom magam … kiderült, hogy Hernyóként anyagi biztonságot vágytam, halmoztam – majd Bábként ugyanezt csináltam, csak lelki „javakkal” … a Hernyó önzése után csak a Báb önzése, az addig elfojtott vágyak kirobbanása, befordulás, spirituális egó, totális szabados öntörvényűség következett az ezotéria és vallás változó formáinak mázai alatt … Valódi Fordulat csak ennek a korszaknak mélypontján, az életem szubjektív értékességének teljes csődjében, az idealista lelkesedés önmagán való átbukásakor, a Lelkem Sötét Éjszakájában való TOTÁLIS eltévedés után következett el … a Báb mélypontján … amikor a feladtam … amikor feladtam, hogy azt hiszem, hogy én tudom, hogy én megoldom … EKKOR kezdődött az emelkedés, a terápia, a szivesseg.net formájában … ami részben még mindig hazugság volt … : ) … a Bábban mindvégig hazugságban voltam, a Báb TÉMÁJA ez, a hazugság, az önbecsapás és az önfelvállalás … amit a kenyér válsága vitt törésre … hazudtam magamnak, tehát nem vállaltam magam, tehát nem adtam értéket funkcióm szerint, tehát nem kértem és kaptam pénzt, tehát nem volt miből megéljek … és EKKOR indult a pillangó születése … azóta rágom magam kifelé, azóta vállalom magam, vannak tapasztalásaim arról, hogy igenis szárny van a hátamon, igenis TUDOK repülni … hogy NINCS a korábbi mankókra szükségem, sőt … Vagyont, Vallást, Jógát, Imát, Meditációt MINDENT, aki elenged, csak az repülhet. … Azonnal repül. … NINCS Út a célba, és mankókkal végképp nem elérhető … gurukkal és jósokkal és asztrológiával és rítusokkal túlterhelve NEM LEHET repülni – fészket sem vihetek. … Tapasztalatom, hogy a Vágyak-Szabadság és az Önfelvállalás-Odaadás KÉT nagy válsága során az ÉN VAGYOK fáj születőben. … Mindannyiunkban. … Az Út, az Igazság és az Élet. … Ne féljetek! … előadás ITT.