Ta hányan vagy? Nekem gyakori élményem, hogy ketten. Az egyik, aki tudja, hogy mit és hogyan és mikor kéne és a másik, aki nem csinálja mégsem, vagy nem úgy vagy nem időben. Mert lusta, mert kényelmes, mert hárít, megúszni próbál, hisztizik. Hmm. Az emberi életek nagy részben hasznos szerintem a kényszer, talán pontosan ezért, pontosan ezzel arányban van, hogy kénytelen legyen az ember magát fegyelmezni, ha belülről nem megy, akkor külső hatások végzik ezt el. Másképp: az ember azzal arányban lehet önálló – sőt sikeres és egészséges –, amennyire valóban független, tehát amennyire képes helyesen cselekedni, amennyire nem szorul ehhez külső kényszerre. Önfegyelem. A végső erény. Számomra ez. Hogy a kötelesség, ügy, hivatás, munka legfontosabb, bármi is térítene amúgy. Érdekes, hogy nem önálló valójában az ilyen ember sem, hanem csak nem éli a külső hatásokat kényszerként meg, mert nem akar a mederrel szembe folyni. Nos? Te miben választod a kényelmedet? Mikor? Miért? Párkapcsolat, siker, egészség, tehát harmónia és egység csakis a magát fegyelmezni képes, az alantas, kishitű, bizonytalan, okoskodó részét áldozni kész, sőt örömmel félretevő embernek lehet. Hogy ez nehéz? Igen. Fokozatosan jutunk ide el, aminek tapasztalás a kulcsa. Talapasztalása annak, hogy jó, ha megteszem, sőt egyre jobb, míg aztán már ingerem se nagyon van a lustaságra. Tapasztalva ismerünk magunkra.
*
Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Mt 17,10-13
Öröm, ha megosztod!
