Érdekes, hogy nincsen az embernek más lehetősége végül, ha valami nagyobbal, amikor valami nehezen felfoghatóval találkozik, mint hogy hisz és figyel, és aztán idővel megadja magát és tanúságot is tesz a „nevetséges” tényről, hogy hisz – vagy nem hisz és kinevet, sőt jelent és lázad és ellenségeskedik és alázza azokat, akik hisznek. Ráción múlik. Pontosabban a ráció használatán, tehát alázaton. A hitetlen ember racionális, tehát egó-bizonyosságot vágyik, bizonyítani ezért próbál, azonban a hit lényege, hogy nem bizonyítható, mely okból aki a ráció eszközéhez, tehát a saját értelméhez ragaszkodik, az csalódni fog. Aki magához ragaszkodik. Aki ahhoz a lenyűgöző mértékű arroganciához ragaszkodik, hogy Ő a nagyszerű elméjével ezt az egészet bizonyítva lássa, tudja, bekebelezze, mint minden mást is. Nem lehet. A nagyobbat NEM lehet bekebelezni – ami egyben azt is jelenti, hogy egyetlen igazi megérteni való van: a saját kicsiségem.

A hit feltétele kicsiségem megértése és elfogadása.

Kicsi vagyok. Kicsi, nyugodt, szeretettel teli, szorgos és boldog, sokszor szelíd, sőt egyre gyakrabban alázatos – miközben a világ nagy része NAGY. Nagy és feszült és magányos és boldogtalan… akik szerint Jézus álhír, „fake news”, aki talán ugyan élt, de fel sosem támadt, tanító, igen, de semmiképp nem Isten fia. Válassz! Nagy vágysz maradni, egyedül, mindenekkel háborúzva, vagy mersz kicsi lenni velem, tehát rész, tehát közösségalkotó? Ugyanis – szép ez nagyon – az ember egyedül nem tud kicsi lenni, hanem az csakis másokhoz képest lehet, mások alá hajolva, tehát közösségben. Hogy hogyan változtathatsz? Nagyon könnyű: egyszerűen csak kezdj el kapcsolódni! Aminek, igen, bizalom a feltétele. Nagyon leegyszerűsítve: nekem hiszel vagy magadnak? Pontosabban nekem, és az általam mondottakkal kapcsolatos zsigeri érzéseidnek hiszel, vagy a saját rációdnak? Nos? Meg KELL feszítsd, hogy hinni tudj, viszont Célt és Közösséget, sőt nyugalmat, békét, derűt, sikert, egészséget és boldogságot nyersz, ha „csak” ezt megteszed. 😇 

*

Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó. Az őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte halálra váltak. Ekkor megszólalt az angyal, és ezt mondta az asszonyoknak: „Ne féljetek! Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek Ő nincs itt, mert feltámadt, amint megígérte. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! És siessetek, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába. Ott viszontláthatjátok őt! Íme, én megmondtam nektek!” Erre elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre csak Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.”

Mt 28,1-10

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!