Bármit megtehetsz azokkal, akik felnéznek Rád … gyakran látom ezt … hogy a Bizalom a legnagyobb, HATALMAS erő – és HATALMAS felelősség … sőt, a kettő ugyanaz … az erő Felelősség, a felelősség Erő … ami nyilván csak egy másik megfogalmazás arra, hogy csak szolgálni érdemes … lábakat mosni … másképp nincs hasznosulás, nem lehet, mert másképp kapcsolódás sem lehet … siker pedig végképp nem … mítosz az egyedül győzés … nincs ilyen … hanem csapat van, mindig és csakis, másokkal együtt … segítenek, követnek, hisznek, én követek – mindegy … Csapat … akiket szolgálok, akikkel együtt szolgálunk … MINDEN siker közös … soha senki nem nyert semmit egyedül … még a magányos tudós sem, még benne is HITT a titkárnője, és a szülei, vagy a nagymamája, annak idején, végső esetben a kutyája, ha a fentiek közül egyik sem … nagyon fontos ez, a HIT … Hit nélkül nincs élet … HINNI KELL, tehát … egymásban … ugyanis elméletekben nem lehet hinni, mármint lehet, de nem nyilvánul meg, csak elmélet – hanem a Hitem, a Valódi, az a tetteimben nyilvánul meg … tettek pedig csakis másokkal összefüggésben történnek – a Hitemet tehát a kapcsolódásaim mutatják, az Irányuk, a Módjuk … ami a Felelősségem, ami, igen, az Erőm legnagyobb forrása, hogy ÉN mit adok, Ki(k)nek, Hogyan … Hit (Felelősség) és Bizalom (Erő) tehát EGY érme oldalai.
Azok Bíznak bennem, akikben Hiszek – és azzal arányban.
Magánélet, siker, boldogság – MINDEN a Hiten múlik … és egymásban könnyebb, mint magunkban … adni sokkal könnyebb, Hitet is … figyelem, őszinteség, bizalom, bátorítás, mosoly, kis kockázatvállalás, dícséret, kiállás a másikért … egy picit nem magammal foglalkozni … és olyan csodálatosan nagyon hálásak az emberek … egy jó szó hegyeket mozdít, szó szerint – és a legjobb terápia is, NEKEM, aki adom, emelni a másikat … egy mustármagnyi Hit, érdek nélkül, csakúgy, Adni … mindenek alapja … Hit, Remény, Szeretet … szeressünk hát, mutassuk ki, Higgyünk! … és ne csak Istenben és vasárnaponként, elméletben „könnyű” … hanem Egymásban és Tettekben mutatva … jót erősíteni … ami amúgy legjobb nekem is, hiszen visszahat, abban növekszünk, amit adunk, Erősödik, aki a jót Erősíti … próbáld ki! … nem kell világot megváltani, tévedés … a világmegváltás menekülés volt … halogattam, hogy szembenézzek a jelen kihívásaival, kerültem a Felelősséget … az Igazság ugyanis, hogy a Világ NINCS … így, külön, tőlem függetlenül, nincs – tehát megváltani sem lehet, amíg kívül próbálom … a Világ, a Valós, ami Van az a Kapcsolódás … hogy Kikkel és Hogyan – ami belőlem indul és a másik ember a felülete … a Világ tehát ez együtt, interakció, én ÉS a másik ember … aki ITT áll előttem, MOST … és jól jönne neki a Hitem … itt és most … Adjuk hát, Higgyünk … vállaljuk a felelősséget, bátorítsunk, győzzünk … mert a Világ a Kapcsolódásunk … és nem kell nagy dolgokra gondolni, egyáltalán … mindennapok, apróságok, mosolyok – igenis VAN mit adjunk, és igenis ELEGEK vagyunk hozzá … mindEnki … tehát, igen, győzhetünk … de csakis Együtt … ADJUK hát a Hitet … a Hitet, a Reményt, a Szeretetet! : )