Sokat írtam nőknek, évek óta, tulajdonképpen szinte csak nőknek, és asszonyoknak, és lányoknak, és amazonoknak, és boszorkányoknak írok, de ennek MOST vége. Eljött ugyanis a Férfiak Ideje. Akiknek viszont NEM írok. Mármint írtam. Pár bejegyzést itt a blogon, korábban, valamint most néhány sort, ide:

HARCOSOK KLUBJA

és egészen elképesztően katartikusan Boldog vagyok ettől. Hogy megvan. Hogy EZ kell, és hogy most megvan, végre, és JÓ, és ÍGY a Jó, és csudába is, basszus, mekkora hatalmas dolog ez. Ami viszont a Férfi Tábornak köszönhető. Sokan kérdeztetek, és egészen elképesztően döbbenetesen fantasztikusan JÓ volt. Akik ismernek, tudják, hogy ilyenkor hallgatok itt napokig, amikor valami elementáris hatás ér. És ez most újra az volt. Nagyon. Felnőtt 30as és 40es férfiak voltunk, 11-en, és beigazolódott, amit sejtettem, hogy férfiak is tudunk, igen, beszélgetni, de ami Igazán formál az a tapasztalás. ZSENIÁLIS volt.

Irány + Erő = Eredmény

A lényege. Röviden. Céltudatosság volt a téma, és NAGYON jó volt a saját tapasztalás arról, hogy mennyire az Irány ÉS az Erő a Lényeg, Férfi mivoltom Lényege, CSINÁLNI, ami Lelkesít, amerre az Irányt érzem, arra Lépni, tehát ERŐT tenni bele, minden kockázat, gyakran a ráció ellenére, Erőt, ami a Lelkesedésből fakad, és ha az kitart, akkor egész-s-ég-es a Mag, fogalmilag az, tehát nem is kell róla többet tudni, hanem Adni bele, megengedni, hogy áramoljon, bele, a Lelkesedés és Hit nyomán a Tett is. Ennyi a Férfi Dolga. Nagyon erős volt. Így. Együtt. Tapasztalni az elméletet gyakorlatban, hogy a férfinak mennyire elementárisan meghatározó a tapasztalás. Az Új tapasztalás, a konkrét helyzet többféle tapasztalása, az erre rácsodálkozás, a konkrét tapasztaláshoz kapcsolódó élmények megosztása. JÓ volt. Olyannyira, hogy

1.) lesz, igen, újabb alkalom, meghirdettük ma, várunk szeretettel áprlis 12-én, vagy akit küldenél (mert volt az elsőn is, aki így jött, hogy küldték, és „az asszonynak általában igaza van”)

2.) lesz, igen, folytatása is, tehát más témákban Tábor, ha jelentkezel, tudunk értesíteni,

3.) megérkezett a Férfi Játéktér, a Harcosok Klubja, ami rendszeresen, való világban találkozik majd, fogadjátok szeretettel, és igen, már lehet jelentkezni, az eseményeket a regisztrálóknak hirdetjük majd meg.

: )

… hogy nők jöhetnek-e a Harcosok Klubjába? Persze. Ha úgy érzed, ha Harcolni AKARSZ, akkor gyere! Fontos és értékes korszak az Amazon. Férfiak „ellen” kardot húzni nagyon is hasznos tapasztalás.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!