Hű, de nem értettem ezt, soká. Mármint a szavak jelentését, azt igen, de olyan brutális munkának tűnt, amit megkövetel. Hogy az iga felvétele menjen. Hogy a nagyobb szolgálatban a dolgom jól végezzem. Mígnem az derült ki, hogy mégsem. Hogy nem brutális munka, magamnak teszem azzá, mert a cselekvésemhez messze túl sok elvárás is tapad. Hmm. A fáradtság erőlködés, tehát akarás következménye, írtam már erről, akkor most tovább:
az fárad, aki elvár.
Szelídség és alázat. Működik. Valóban működik. Amennyire nem akarok embereket pályákra kényszeríteni, amennyire az akaratom távolságát tartani tudom: jönnek, közelebb. Maguktól. Csodaszép ez. A kenyér a nemakarás. A szelid alázat elfogad, és kész. Nem jelenti, hogy keretek ne lennének, a keretek fontosak, sőt egyre határozottabbak, de azokon belül az elvárások múlnak, és működik, ettől működik.
Az elvárásmentességet a keretek felvállalása teszi lehetővé.
Ezt értettem nemrégiben meg. Legyen az ügy és munka és projekt, vagy férfi-nő egység, a könnyed és játékos táncot, a totális keretek, tehát kőkemény feltételek teszik lehetővé. „Hagyd el apádat és anyádat!”, „Kövess!”, „Szeressétek egymást!” … Brutális, mert abszolút keretek, amiknek elfogadása az iga megédesítésének alapja ÉS feltétele. Hoppá. Hogy a világban Rend Van ezt is jelenti, hogy muszáj azt egymás között is érvényesíteni.
–
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,28-30
Öröm, ha megosztod!
