Sokak meggyőződése, hogy a lelki társat, az iker-lángot, a nekem rendelt férfit vagy nőt kell a világban megtalálni, a másik felemet, akivel egykor egyek voltunk – lásd Platon leírása – és újra eggyé kell legyünk… én nem így gondolom. Nem így gondolom, sőt veszélyesnek érzem a megközelítést, mert a tökéletes összhang ígéretét hordozza. Hogy ez miért gond? Mert az élet, tehát annak részeként a párkapcsolat tapasztalatom és meggyőződésem szerint munka, amit sokkal nehezebben fogad el, sokkal nehezebben vállal, sokkal nehezebben végez kitartóan, gondosan és jól, aki a tökéletesség ígéretét elhiszi.
Mint például én.
Évtizedeken át tértem ki, futamodtam meg, léptem „idejében” tovább a még mindig nem elég tökéletes kapcsolatokból és kapcsolat-kezdeményekből ez által a gondolat által is hajtva. Sőt. Arrogánsan hirdettem, hogy igazam van, hogy mindenki más ostoba, hogy kishitűek, akikre pedig vár, várt volna a mégjobb, de nem mertek továbbmenni – míg aztán engem is utolért a végzet. Asszony formájában, akivel működöm. Jól. Lenyűgözően jól. És az derült ki, hogy ez abszolút nem, legkevésbé sem tökéletes, köze nincs a korábban fantáziált rózsaszín harmóniához, hanem nagyon is munka, amit viszont nagyon is képesek vagyunk jól végezni, ha a tökéletességről való ábrándozás helyett egyenesen beleállunk, válságokat is vállalva, aminek – láss csodát –
a tökéletesedés biztos eredménye.
Sokakat látok abban a reményben válni, hogy mással könnyű lesz. De nem. Nem lesz. Könnyű semmiképp. Elképesztően fontos ez, hogy az élet, a párkapcsolat mindenképp munka, aminek aszerint, hogy kivel vagyok a jellege bár változhat, de marad kőkemény, mert tökéletes emberek nincsenek, hanem tökéletesedni csakis egymással csiszolódva, tehát feszültségek és konfliktusok árán tudunk, amiken át haladva (talán) elérhető a fél szavakból is értjük egymást, majd újabb év(tized)ek után, hogy elcsendesedve nézzük a tüzet. Talán. HA a munkát beleteszed – annak aki, mindenképp muszáj a munkát előbb beletedd!
[KIRÁLYNÉKÉPZŐ havonta indul, melegen ajánlom, ha akadnak épp a férfi-nő viszonyok – pároknak pedig a PÁRTÁBOR szól…]
–
Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni.
Lk 20,27-40
Öröm, ha megosztod!
