… több szempontból is … egyrészt leveszi a nyomást a férfiról … mert havi 300 (150) + havi 200 (100) = havi 500 (250) … ami szűkös, persze, picit, de elvagyunk … havi néhány százból el lehet karistolni, így tehát a Férfi nem, hogy nem fog bele a dédelgetett álmába, de a Nő visszatartja, ahelyett hogy segítené … szó szerint, mert azért jutalmazza, ha NEM kockáztat … tehát nem változtatnak … mert van mit veszíteni, hiszen egész jól elvagyunk, együtt … holott minimum ötös, de inkább tízes lehetne a szorzó, pénzben IS, ha mernének kockáztatni … ha a Férfi merne belevágni abba, ami a Dolga, amire valóban született, ami régóta vonzza, amitől erősen tart, ami kockázatos … azonban nehezen kockáztat, akinek van mit veszíteni … aki nem hisz magáról többet … mely okból, mivel nem hisz – és magában senki nem hisz, bármi is a látszat – így nem megy egyedül … csakis a Nő HITÉVEL megy, ami a Nő dolga, hogy BÍZIK a Férfiben, bátorítja … csakhogy, aki a havi közös 500-at … 400 / 300 / stb … akarja fenntartani, az fél-ti, tehát az nem kockáztat, nem bátorít Újra … hiszen „elvagyunk” … no és ezért CSODA ez az egész válság dolog, ezért JÓ, igenis, nagyon, hogy hiteleket vettek fel az emberek, hogy munkahelyek megszűnnek, hogy szorít a Világ, mert így egyre többen NEM TUDJÁK tovább fenntartani a látszólagos, az elvagyunk életet – és kénytelenek változtatni.
TÖBB van bennünk – mindenkiben … amihez változtatni KELL … megújulni.
Második kihívás a modellben, hogy mivel a Nő is keres, így automatikusan viszonyít … hiszen mindketten keresnek, és ebből mindenképp önértékelési téma lesz, relativizálás, előbb vagy utóbb … amiből gyakran háború … mert a Nő innentől nem abban méri magát, ami a valódi Női erény … tehát nem abban, hogy mennyi Nyugalmat sugároz, hogy hogyan erősít, Bízik, mi módon simogat, ölel, főz, szeretkezik, mennyire Bölcsek a tanácsai … nem ebben, hanem pénzben … ami csendben frusztrálja, hogy „basszus” – vagy meg akarja mutatni, hogy igenis tud ő, pénzt is … mindenképp háború … magával és a sorssal, belül, hogy mért van ez így – vagy a Férfi, sőt, a világ ellen, kívül … ha ő annyit, akkor én mért csak ennyit, meg KELL mutassam, tudok annyit, mint ő, sőt, többet is, erősebb vagyok, alaposabb, türelmesebb … és IGEN, mindez igaz … TÉNYLEG erősebb, alaposabb, türelmesebb … és NEM, mégsem keres annyit, bárhogy is harcol – kivéve, ha férfivé válik … sok ilyet látok, kihagyhatalatan a Harc, kívül vagy beül, át kell rajta menni a megadás előtt, de akkor is bánatos, az elférfiasodó nő, az amazon, a kemény, aki legszívesebben a melleit is leborotválná – és az önértékelése romjait konyhája vagy a meditációs csoport mélységeiben csendben boncoló nő … egyazon téma, egyazon tévedés … hogy nem abban méri magát, ami a Tehetsége, ami a Dolga … és ezzel nem azt mondom, hogy ne keressen pénzt, kereshet, játékosan – viszont legyenek világosak a prioritások … meg kell érteni, hogy munka a Nőnek hobby, hogy nem lehet több, mert
a Nő dolga, munkája, Hivatása, tehát Alkotása a Férfi.
Amíg ez Helyére nem kerül, addig azonban a kapcsolati modell is sántít … ami a hamadik hiba, tehát kihívás … mert amint a pénz megjelenik, mint az az érték, amit ráadásul nekem is hozzá KELL adnom kettőnk együttességéhez, úgy az azonnal párhuzamosságba vált, az egységünk … nem lehet másépp … amint UGYANABBAN a minőségben kell hozzátegyek … amint a nő pénzt keres – vagy ha a férfi házimunkába kezd, ugyanaz … mert akik UGYANAZON dologznak, azok szövetségesek … egymás mellett harcolnak, és nem Egységben állnak … harcolunk, mammutra vadászunk, együtt, és otthon nincs senki – vagy, és ez is gyakori: főzőcskézünk-meditálunk, ketten, de senki nem vadászik … ez az ÓRIÁSI probléma a két fél alma tévedéssel … hogy két fél almát hiába teszek össze, a magház attól még üres marad … mármint, ha a Nő a másik félnek hiszi magát … ha együtt harcolunk a világban, azzal ÓRIÁSI gond – azon túl, hogy a Férfi nem érzi az erejét, holott ő megvívhatná, többszörös sikerrel – hogy ha együtt harcolunk kinn, akkor a magház üres … holott a Nő csak mint magház, mint erős középpont lehet boldog … nagyon fontos ez … hogy a világ Rendje a rész-egész viszony, nem a párhuzamosság … magház az almában, alma a fa ágán, kis ág a vastagabbon, ágak a törzsön, és EZ van benne a Földben … csak így megy – csak ez működhet … az alma a Férfi-Nő együttesség – a Fák pedig a Közösségek … és a szomszéd ágon lévő almával nekünk, tehát a MI Férfi NŐ egységünknek NINCS semmi dolga … kivéve, ha egyazon ágon lógunk, mely esetben csapat vagyunk … de az sem úgy csapat, hogy hat férfi és hat nő, ami 12 és akkor mi együtt harcolunk … nem … egyáltalán … az úgy csapat, hogy hat FÉRFI harcol, kívül – hat NŐ pedig támaszt, Bízik, Hisz, belül … és a Férfiak közössége a harci alakulat, a szervezet, a cég, a bármi – a Nők közössége pedig a fonó, ahol összejárnak, várnak, együtt, az idősebbek a fiatalabbaknak mesélnek … végül, igen, a mag, tehát a gyermek, pedig a magházban van … és a Magban Isten Bölcsessége szól, folyamatosan, a Nőben – és a Férfi Istenhez kapcsolódik, kapja az Irányt, az ágon, a fán, a közös Ügyön keresztül … így állunk benne a Földben … csak így állhatunk … benne … a Földben.
Öröm, ha megosztod!
Ez új … mármint a hozzászólás kezelő rendszer … nekem nagyon tetszik, remélem Nektek is beválik majd. :)
Tegyük fel, hogy ez egy szép elgondolás, de…
Hogyan működne a valóságban? Jól…
Vagy aki épp nem ilyen szép kis idillisztikus állapotban, illetve kapcsolatban leledzik (nő létére), az meg haljon éhen?
Mert ugye azt mondod, hogy nő, nem kell dolgozzon (sokat), vagy csak hobbiból, amiből az következik, hogy ha épp nincs aki „eltartsa”, akkor legfeljebb, jobb esetben éldegél, rosszabb esetben talán tengődik valahogy. Addig, amíg az a nagyszerű helyzet egyszercsak rá nem talál… szép kilátások. sok buktatóval.
Nézzük meg, hogyan kivitelezhetők ezek az esetek hosszabb távon:
1,
Vagy egyáltalán nem dolgozik és nem is készült rá (készítették rá/várták el tőle) sosem, tehát folyamatosan függenie kell valakitől, előbb gyerekként a családjától, ami egy ideig nem is baj, de ha eleve az az egyetlen felvázolható jövőképe, hogy egyszer majd szépen eléldegélhet valaki oldalán, meg támogathatja a másikat, meg nevelheti a gyerekeket (gondolom, ez is benne van, ha most nem is volt kifejezetten hangsúlyozva), akkor az életcélja abban merülhet ki, hogy találjon magának egy ehhez megfelelő társat. Lehetnek szerencsések, akik megtalálják pont akkor és pont azt, amit választottak volna más körülmények között is. És ha nem? Meg lehet/kell alkudni valakivel életben maradás címén (előbb-utóbb). Vagy el se jutni odáig, mert már gyerekként keresnek neki megfelelő (vagy kevésbé megfelelő) jelöltet, vagy már gyorsan, gyerekfejjel férjhez is adják, hiszen ez az egyetlen út, és ne maradjon a család nyakán tehernek, meg egyébként is jót akarunk neki. Akkor meg jó eséllyel jönnek sorban az újabb gyerekek, félig gyerekfejjel kezdve eleve nem egy életbiztosítás, de ha ezen túljut, akkor még hamarabb lesz még több szegény gyerek (szemben azzal, hogy később, megfontoltan, várva, éretten, kevesebb, jobb háttérrel), akinek a sorsát aztán megint „meg kell oldani”, főleg, ha lány. Előbb-utóbb létrehozzák és tovább viszik a nyomort. Sok helyen van példa rá. Mennyire nem illik a felvázolt idillhez, de mégis simán ide vezethet az a gondolkodásmód, hogy „csak az a dolga”…
És hiába mondod, hogy értékeljük önmagában a nőséget, meg azt a feladatot, ami ezáltal jön, a világ valahogy mégsem így működik, még ha egyéni kivételek lehetnek is, hanem pont azokon a helyeken, ahol úgy gondolják, hogy a nők szerepe a fentebb vázoltakban (vagy hasonlókban) ki is merül, épp kevesebbre értékelik őket, legalábbis különböző szabadságok, jogok, lehetőségek korlátozása ezt tükrözi, és akkor még örülj, ha nem bántanak, nem ölnek meg, vagy hagynak megszületni egyáltalán, persze ezek szélsőséges esetek, de van, ahol mégsem ritkák. És lehet összefüggés. Lehetsz jó ember, jó társ, jó anya, bármi, általában/többnyire mégis munkában és pénzben mérnek (amiktől életben maradsz és megélsz, mert ez az első), aztán jöhetnek más dolgok is, de az otthon végzetteket nem fogják mégsem ugyanannyira tartani, akkor sem, ha jól csinálod és mindent beleadsz, nagy általánosságban nem. De még akkor is bármikor megkaphatnád cserébe, hogy „én tartalak el”.. aztán ebből le lehet vezetni bármit. Utoljára még talán a példaként felhozott vadászat és gyűjtögetés korban/megosztásban lehetne elképzelni a mégis megbecsültséget, ettől távolodva egyre nehezebb.
2,
Dolgozik.
a,
Nem készül rá, de élni kell valahogy, képzetlenül nyilván kevesebb és kevésbé kifizetődő munkát talál csak, ha talál egyáltalán, eltengődik valahogy, és fő- vagy mellékállásban férjet keres, várva a csodás jövőt és megbecsülést. Vagy bejön, és talán jobb lesz, vagy nem, és akkor merenghet, hogy mit kezdjen az életével, mert ilyen terv nem volt, csak átmeneti.
b,
Készül rá, tanul, dolgozik előbb-utóbb. Nem jön senki, vagy nem olyan, éldegél, ha úgy tetszik, fogalmaid szerint „férfiként”.
Vagy egyszer csak jön valaki (mégis). És akkor? Minden addigi befektetett dolgot egy csapásra kidobni az ablakon és csak „a férfiért (és a családért) élni”? És ha az összes gyerek fel van nevelve? Meg lehet próbálni folytatni, ahol évtizedekkel korábban félbeszakadt? Vagy folytatni kizárólag „a másokért élést”, még ha nincs is már akkora szükség rá? Vagy lehet kezdeni mindent elölről?
Szóval az egész eléggé hasonlít a mindent egy lapra való feltevéshez, ami könnyen vezethet függéshez, kiszolgáltatottsághoz, főleg a lapok előzetes ismerete nélkül, vagy elfecsérelt, ki nem használt tudáshoz, képességekhez. Persze mindent akarni egyszerre sem egyszerű. De kizárólag/elsősorban másokra alapozni valakinek a saját életét pedig kockázatos.
—
Akit pedig annyi már akadályoz abban, hogy nem egyedül keres, hogy önmegvalósítsa magát (pedig mennyire szeretné), vagy a másikhoz méricskéli magát kizárólag egy változó mentén, az meg is érdemli…
(Egyébként szokás szerint van benne több elírás (de most legalább nem direkt helyesírási hiba), nem ártana néha alaposan átolvasni közzététel előtt.)
Igen. Minden egy lapra. Sőt. Gyakran utána a következőre .. és nem kevesebbet, hanem többet, valóban mindent .. aki erre képes, csak annak működik, csak akkor működhet. Kockáztatni kell. A kiszolgáltatottság pedig nézőpont dolga. En bizalomnak hívom.
(Örülök, ha találok időt írni, hogy ennyi hibával, hogy egyáltalán kikerülnek nekem diadal. Elfogadom, hogy másokat zavarhat, ennyi tellik. Ér olvasószerkesztőnek jelentkezni, sőt fizetni fogok, amint előfizetések érkeznek — vagy úgyis abbahagyom, ha nem. :) )