… ezt vettem észre … a Férfi lábakat mos, mégpedig más férfiak lábát, sosem nőkét … ez nagyon fontos … nőknek szavakkal tanít, de tevőlegesen és intim módon magát más férfiaknak rendeli alá … ebben is különbözünk … a Nő többnyire ért a szavakból, rádöbben, elfogad, hallgat a Tanításra – a Férfi alig … kortárs, pláne helyi, pláne fiatal, neki nehezen lehet tanító … mert a Férfi minőség fogalmilag újító, tehát erősebben hiszi, hogy ő tudja, és dolga is erősen hinni, hogy ő tudja, és sokmindent valóban tud is … jól van ez így … a Férfi tapasztalatból tanul … EZT látom … hogy más Férfi, akit szubjektív magamnál sokkal nagyobbnak érzek lehajolnak elém, és érzem a türelmüket és elfogadásukat, és mossák a lábamat, és hogy Nő, aki nálam végtelenszer csodálatosabb olajjal, sőt, drága olajjal, sőt, az egész vagyonát jelentő olajjal keni azt … hogy más Férfiak tapasztalathoz segítenek – és Nők mindenüket Adják … én ebből tanultam, szavakból alig … fontos még, hogy a Helyén lévő Férfi TÖBBEK, egy Csapat lábait mossa, ami egy Közösség része, gyakran alapja, Magja – míg a Helyére álló Nő ezzel szemben EGY Férfi lábát keni … továbbá, hogy igen, a Csapat munkája, annak eredménye a Világban gondoskodik a Férfiról is, aki a Lábakat mossa – és igen, a Férfi felelősséget vállal a Nőért, csatorna számára testi, lelki, szellemi értelemben, gyógyulást, bölcsességet, kenyeret, Teret ad neki … végül, hogy a Víz tiszta, inni is lehetne, az Élet Vize, és mégis, NEM a szájakba tölti, hanem MOS vele a Férfi, köténnyel a derekán, térden, a koszt, mások lábáról – az olaj pedig a legjobb minőségű, lágy, sikamlós, illatos, nyugtató, otthonos, és NEM tartalékol, egyszerre rákeni, MINDET … ennyi … A Lényeg számomra, A legaktuálisabb példa, a vÉGső … “úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”, mondja, és a lábmosás után az életét is Adja … ezzel túllép az Uradat Istenedet parancson, és túllép a másokat, mint önmagadat parancson … Példával … EZ az Új Törvény, az Egy, a SzinTézis … az Élő.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!