Újjászülettem, szó szerint, Húsvét hétvégéjén, éreztem magamban, az Irányt, az Elszánást, az Erőt … aztán tegnap bementem az irodánkba … volna … de már felkelni is nehezemre esett … : ) … erőtlenség, kétségek, újra, mégis … hogy lehetséges-e, szabad-e, jó lesz-e, így-e … legfőképp, hogy elég vagyok-e hozzá … holott pedig TUDOM a Dolgom, abszolút, mert Érzem, egy ideje már, a Helyemen vagyok, a Dolgomat Teszem, ebben semmi kétség … hanem a Hogyan a zavar forrása … hogy az átfogó koncepciót akartam megtervezni, látni, felülről lefelé kivitelezni … AKARTAM … de ilyen nincs … az Ég lefelé nem építkezik, hanem csakis a Földről lehet felfelé … és átfogó kivitelezési terv sincs, nem készíthetem előre el, helyben állok, míg ezen erőlködöm … hanem csak Lépések vannak … Lépések és Társak … basszus, még mindig csak, és ez soha nem is lehet másképp … hiába Akarom, próbálom az IRÁNYT, tehát a Víziót, ami Érzem, hogy születik a valósággal összekötni, mármint az összekötést fentről lefelé átfogóan megtervezni … lehetetlen … nincs előre kész, pontosan megvalósuló modell … nincs … fontos, hogy metszegetni ér, sőt, kell, hogy a gondoskodás, a felelősségvállalás része Látni, ami születik, ami születni próbál, és segíteni azt, itt és most, akár, esetenként metszőollóval is … de mindig csak itt és most … előre nem érthető … a lépést magát, amiben benne vagyok, ha megfigyelem, az gyakran belátható, az Út a kanyarig, de ami azon túl van, csak születik … hogy a tervezés mégsem értelmetlen, azt a beszédeknél tapasztalom, jó, hogy vannak terveim, de csak arra, hogy nyugodtan vágjak bele, hogy nyitott legyek arra, ami spontán érkezik, és ami sosem pontosan az, mint amik a tervek voltak, hanem bővül, rendeződik, kiegészül, nyugalmammal arányban, pillantról-pillanatra, egészen a maga törvényei szerint … Születik.

EZ pedig a Csoda – igenis Vannak Csodák.

Aminek igen, Titka is VAN … A Titok … ami nem a vizualizálás, sem cetlik a plafonon, nem a tükörre felírás, és nem is a sok ima, vagy a reggeli félórás meditáció … nem … azok csak eszközök, hasznuk, hogy közelebb juttatnak a Titokhoz … ami a Hit … ami, megint, nem a konkrét, rajtam kivül létező és engem segítő valakiben való hit … hanem Bizalom … tehát elhinni, hogy a lehetetlen is lehetséges, Bármi és Minden, ami Időszerű … és ez sem passzív, hogy én itt bízom, aztán kész … hanem magam megadni spontán Cselekvés, ahol a nemcselekvés is Cselekvés … és ennek egyelten módja van … NEM szabad gondolkodnom … ha ugyanis gondolkodom, képtelen vagyok elhinni, kis emberi eszem számára a Rend beláthatatlan … ha tehát gondolkodom, automatikusan félek is … félelmem ténye, ami gondolkodásra indít, ami megakaszt – cselekvés helyett … ami mögött? … emögött, hogy AKAROM, hogy úgy legyen … nem érem be azzal, hogy Érzem az Irányt, hogy Arra Tartok, hanem Céllá teszem, amit el AKAROK érni … és így máris van okom félni attól, hogy nem sikerül … “Ne félejetek!” … mondja … Ne akarjatok! … MINDEN feszülés oka, gúsba köt … felkelni sincs erőm, ha eredményt Akarok a napomtól, ha meg Akarom oldani, létre Akarom hozni, jól Akarom csinálni … Bármit … egyszerűen nem megy … nemakarás a Titok … elengedni, hogy el AKAROM érni … Irány, igen, legyen, de csak FELÉ, nem mindenáron Oda … a spontán cselekvés eredménye … segít ebben, ha Látom, hogy milyen elképesztően pici vagyok egy milyen Végtelen Hatalmas Rendszben … óriási tévedés, döbbenetes arrogancia azt képzelni, hogy a “siker”, az eredmény, az okozat rajtam múlik … alig … viszont én vagyok mégis leghatékonyabb akadálya … épp, ha azt gondolom, Rajtam múlik, ha tehát Akarom … : ) … felesleges … soha nem lehetek elég jó, amíg JÓ Akarok lenni … de azonnal Elég Vagyok, ha csak Vagyok … a Mindenség Szól bennem, Alkot általam, amikor nem akarok.

A Szentlélek.

… ami a Fiú halála után most következő negyven nap, a pünkösdig tartó időszak Témája és Titka … a régibe való belehalás után, most, az Újnak magam teljesen megadni … a Hangnak bennem … Van … merni követni, spontán, AZONNAL, amint az érzet felmerült, megfontolás nélkül … a gondolatok helyett … tehát felhagyni önmagam jelentőségének túlértékelésével … NEM DOLGOM Tánc közben a zenén próbálni változtatni … akkor sem, ha a brácsás vagyok … és akkor sem, ha az elsőhegedűs … és akkor sem, ha a karmester … sőt … akkor sem, ha a zeneszerző … MIND “csak” Hallja a zenét, MIND követésben Van, MIND megadta magát … komponista legjobban … transz, Totális Szolgálat … mert a Zene az Egy … de ez is mindegy, teljesen … elég, ha táncolok, vagy beülhetek zenésznek, karmesterkedhetem, írogathatok hangjegyeket kottára … mindegy … tehetségem szerint, ahogy Érzem, csakis ez Fontos, a tehetségem szerinti Hely, ebben NEM megalkudni … viszont semmiképp nem kell, NEM LEHET tízmilliók számára szimfóniát Akarva komponálni … tévedés … akkor sem, ha ÉRZEM, hogy születik … majd megszületik … amikor … és addig is elég, ha csak zenélek, mint például itt, most … improvizáció, ujjgyakorlat, játékos, könnyed, magátólértetődő … és a Szívesség Közösség projektjeiben, kamara formációk – sőt, kezdő karmesterek közönségeként is … majd eljön a szimfónia ideje, amint már nem Akarom, amihez előbb a korál, a kantáta, és az ÖSSZES többi formát KELL jól csinálni … valamint felhagyni azzal, hogy párhuzamosan hol a zongorista, hol a karmester szerepében pózolok … beugróként igen, néha, amikor KELL, mert az Ügy megköveteli … de nem annak születtem.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!