Elszakadt a szandálom. Igen, tudom, hogy többen mondtátok, hogy nem jó ötlet, de én szeretem, alázatra szorít, fontos része az útnak. Bolea a következő helység, nénik ülnek az árnyékban, én egyből oda, szótár ki, reparacion, sőt, a ragasztást is kikerestem. Nénik azonnal értik, összebeszélnek, egyik erre másik arra, perceken belül van 1. hideg víz, 2. ragasztó, 3. angolul beszélő francia szomszéd. Ragasztás innen sima ügy, a zoknim állapotát látva a franciáktól kapok egy friss párt, mert a környéken nem lehet kapni, most pedig menjek, pihenjek, a faluközpont szép. Megyek tehát. Az első pékségig, ahonnan két harminnc körüli lány jön épp ki, tudnak angolul, el is igazítanak, hogy merre mi, amúgy ma érkeztek Taiföldről, és ha enni akarok, menjek csak velük, most vettek friss kenyeret, és szeretik a vendégeket. Megyek. Séta fel, házba be, Mammmaaaaa, kiált egyet a lány az ajtón belépve, anyuka elő, kisvártatva apuka is, zarándok, hahát, de jó, üljek csak szépen le, úgyis vermuth idő van, ahogy mondják. Leülök. Anyuka elképesztő sürgésforgásba kezd, apuka közben a találkozásuk történetét németül meséli nekem el, ott történt ugyanis, vendégmunkás volt, és vörösbort vesz elő, miközben az asztalon egy, két, három féle felvágott, de ez nem jó szó, mint később kiderül helyi kolbász és sonka specialitás, három féle kenyér, ebből kettő édes, sajt és egy második üveg bor, mert ami nyitva volt épp nem igazán jó. Hmm. Nézek. A terülj-terülj asztalkám azonban meg is nyílik hamarosan, döbbenetes ízek, minden tökéletes, mondom is nekik, todo es Perfecto, sokat, hamar jól lakik a csapat. Gondolom én. De anyuka más véleményen van, előbb olivás, spéci az is, paradicsomsalit csinál, majd helyi nutellát és csokit vesz elő az édes kenyérhez, legvégül pedig pakolni kezd egy zacskóba, mindenfélét, mert hát kell az energia a hosszú útra, de ne menjek ám még, fent vannak vendégszobák, szieszta idő van, dőljek csak le, ráér az a séta utána – és nem, ezzel nincs még mindig nincs vége, mert pár perc után törülközővel és két pár zoknival tér vissza, hogy színt választhassak, hallotta mi történt, továbbá apuka egyik régi szandálját is hozza, ami persze épp a méretem … Tanulság? Nyilvánvaló. Minden csapás ajándék, csak idő míg kiderül hogyan. Több vagy kevesebb, de az mindegy … továbbá, hogy fontos spontán, azonnal, gondolodás nélkül megszólítan másokat, amikor úgy érzem, érdekes mennyivel könnyebb ez itt, zarándokként van hivatkozási alap … végül, hogy nincsenek előlegek, ez erős élményem még. Most. A Rend okozati alapon áll, tehát megérdemeljük amit kapunk, mindig, szabad, sőt, fontos elfogadni tudni, mosolyogva, emelt fővel, látni az örömöt, amit a másiknak is okoz, és persze jó, ha mindig van valami kis ajándék kéznél. : ) [Bolea, 270 km – Sziesztázom. Utána pedig, tehát perceken belül lemegyek a szandálért és a hátizsákomért, és megajándékozom ezeket a kedves embereket a kulaccsal, amit Montserratban vettem … hmm, nagy „szerencse”, hogy 15 km van már csak hátra a mai etapból.]
Öröm, ha megosztod!
