Berzenkedik az ember, erősen és soká, hogy mi alapon, milyen Jogon, hogy a pont a szeretet parancsával ez milyen ellentétes, ítélet, ugyan, de másrészt érezzük mégis, hogy eljön. Mélyen bent. Tudjuk. Az ítélet eljön, és megítéltetünk majd, mégpedig egyetlen szempont alapján, hogy a Renddel, tehát az önközpontúság meghaladásával, ami a Szeretet legalább minimális összhangot találtunk-e. Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek. Így értendő. Túlél, aki akár csak eggyel is. Aki pedig nem az önmagát veszejti el, mert a totális önközpontúság a totális magány, és aki magát így elfalazza többé minden jóindulat ellenére sem integrálható, mert önnön hiedelmei zárják ebből a lehetőségből ki, az érzékek megkoptak, a falak egyre magasabbak, ami az örök büntetés. A bíró tehát nem ítél, nincsen rá szükség, csak megállapítja a nyilvánvalót. Aki nyitott a másokra, él, önmagunk elzárása pedig a lassú kihunyás, az “örök” kárhozat.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés

Akkor ajánlom, ha érdekel mélyebb tartalom, vagy ha támogatni szeretnéd a munkát. Bővebb info ITT.