Fontos, nagyon, hogy minek teszem ki magam, miközben másrészt, persze, hogy érték a kihívás, de a mérték akkor sem mindegy. Szükségszerűen bukom, ha meghalad. Az állapotomat. És a városi lét nekem nők dolgában ilyen. Az ingergazdagság. Annak nyers volta, ahol indul, formák, színek, mozdulatok, az elementáris, az ősi, és aztán kifinomultabb szinteken is, kellem, stílus, lágyság, hogy mennyire elképesztően erős a Hatás, mert mennyire sokaknak van szüksége rá. Hogy hassanak. Tömegek töltekeznek ma a figyelemből. Szó szerint. És az enyémből is akarnak. Ami nem baj, persze, csak nagyon mély víz, viszont aki itt, a kortárs Budapesten megtanul úszni, az többé ki nem billenthető. Érdekes ez. Hogy a csadornak mennyire megvan a funkciója, sőt, hogy mennyire valóban helyes a szemeket az utcán lesütni, mert igen, azok tüzelni, égetni, sütni képesek, hogy mennyire elképesztően igaz, hogy egy Nő, már a tekintetével lehet annyira kihívó, hogy esélye nincs, a magát még felfedező, helyét még nem tudó, botladozó hímnek, továbbá, hogy ez változik. Hogy amikor Férfi vagyok, akkor mennyire nem vagyok kitett. Mégsem. Már nem. Épp nem. Szép ez nagyon, de írtam hosszabban is, az ÉnVagyOk oldalon. Az érzékek kapuit őrizni jó. Aszerint, ahol tartok.
Öröm, ha megosztod!
