Huzamosabb ideje zavar a mai részlet végén olvasható gondolat, hogy a boldogsághoz közelebb kerülhetne, aki lemond a házasságról. Nem igaz szerintem. Ami ráadásul különösen nyilvánvaló abban, hogy pontosan ugyanezen szövegrész eleje: “… a férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.”

Nem a szertartás a lényeg.

Az Isteni kötés nem a szertartásból fakad, hanem a felnőtt férfi és nő döntése, tehát önmagunk nagyobb célra adása – más szóval: szentelése –, ami a kötést adja, ami által ez megváltozhatatlan. Hogy az erejét mi adja? Lelkesedés, lelkesültség, tehát az egyetértés, amihez ez által eljutunk, aminek az alapján állunk, ami mentén egyesülünk, és ezt szövetségnek is mondhatná az ember, de valójában sokkal több. Mármint, ha valódi közösség van. Cél, ügy, irány. Ha van. Házasodni meggyőződésem szerint nem egymáshoz, hanem csakis valamihez képest, valami nálunk nagyobbhoz képest lehet, amit mi együtt, amihez képest, aminek a szolgálatában mi egymást választjuk. Szép ez. Hogy odaadás a kulcsa. Mégpedig nem egyszerűen csak a nő odaadása, hanem a férfié is, mert a nő magát igazán csakis odaadásban lévő férfinak tudja adni, a szerelem lelkesültség, mely okból a nő szerelmes csakis lelkes férfiba tud lenni. Ez van. Hogy a házasság sikere is lelkesültségen, tehát odaadáson múlik, és valóságosan haladhatunk sokkal jobban együtt, ha az odaadás alapján mindkét fél érti, hogy

szolgálatra választjuk egymást.

Nem rólunk szól, nem szabad csak rólunk szóljon. A házasság, az együtt töltött évtizedek, de már a szertartás sem rólunk szól, hanem a világban elvégzendő dolgunkról. Szól. Helyesen csakis a szolgálatunkhoz képest tudunk élni, dönteni, cselekedni, amihez a házasság az egyik legfontosabb előmozdító. Örömmel várunk augusztus 15-én, házasságkötésünk ünnepén, ha alkalmas esetleg!

Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” A farizeusok azonban erősködtek: „Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?” Jézus kijelentette: „Mózes a keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást vesz el, házasságtörést követ el.” Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni.” Jézus így válaszolt: „Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!”

Mt 19,3-12

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!