[ppp_patron_only level=”1″ silent=”no”]
Köszönöm nagyon szépen a reakciókat a tegnapi hírlevélre – jó volt nagyon ma reggel 6 körül kiülni, és olvasni Benneteket! Boldog vagyok, hogy az Útonjárók Közösségének részese lehetek, és megtiszteltetés, hogy olykor vezetőként is szolgálhatok.
🙏
Örömhír, hogy 11 férfi jelentkezett tegnap, gondolom főként a hírlevél hatására, így már csak 9 hely van. :)
A hozzászólásokra reagálva:
Nem állítottam, hogy az emberek nem hajlandók dolgozni, hanem csak lehetőségként mondtam. Hogy talán így van. Remélem, hogy nem így van, hanem úgy van, hogy Számukra motiváló módon kell lehetőséget mutatni, és akkor nagyon is jönnek. Hogy érkezett 11 jelentkező nekem ezt mutatja. Tehát ez rajtam múlik. Érthető és vonzó és izgalmas és lelkesítő kell legyek. Aki hittel áll egy projektben, amire elköteleződött, és megtartja, még ha senki nem is jön el.
Fogalmam ehhez, hogy teljes súlyommal kell mindig csináljam, amit csinálok.
Ami már a következő téma, hogy van-e ilyen. Hogy na akkor most lelkesítő leszek. A tapasztalatom, hogy nincsen. Hanem ami van: hogy őszinte vagyok. És ha elég őszinte vagyok az lelkesítő lesz. Ez a tapasztalatom. És a hírlevél is ezt bizonyítja. Nem arról írtam, hogy milyen nagy “siker”, és hogy “majdnem megtelt”, és “alig van hely”. Hanem arról, hogy baromira senki nem jelentkezett, pedig egy csomó munkát tettünk abba, hogy nagyszerű program legyen, és jó is lesz.
Fogalmam a radikális őszinteség.
Ami a következő téma, hogy ki vagyok és kinek kell látszódjak. Soká próbáltam ezt menedzselni, értve, hogy van aki gurunak, van aki mesternek, van aki harcosnak, van aki vállalkozónak vagy főnöknek vagy lelkivezetőnek vagy tanítónak vagy hadvezérnek vagy politikusnak lát, vagy arrogáns kékszemű pöcsnek vagy mocsokjancsinak vagy papnak vagy gyógyítónak. (És persze bizonyos fokig még mindig menedzselem, mert próbálok szétválasztani dolgokat, ahogy alább majd mondom.) A lényeg, hogy igaz, hogy meghatározó, hogy kinek látnak, de nem ezt menedzselve vagyok hatékony. Hmm. A legutóbbi férfi találkozón meséltem erről, hogy “hagyma” magamról az élményem. Több rétegben szolgálom egyazon ügyet, hogy az emberek haladjanak az útjukon.
Óriási kiváltság ez, igen. Valóban. Kiváltságos vagyok, nagyon-nagyon-nagyon, amire olykor kihívás emlékezzek, és mindig hálás vagyok, amikor a közösségben emlékeztettek.
Kiváltságos vagyok, és ebből felelősség fakad.
Dolgom hasznosnak lenni, ezzel, aki vagyok – amihez törekvésem a rétegek tiszta szétválasztása. Tehát nem azon gondolkodom, hogy ki vagyok és kinek mutassam magam, hanem (lassan) elfogadom, hogy ez mind vagyok – és ahelyett, hogy dönteni próbénék, hogy melyik leginkább: arra figyelek, hogy a rétegeim közül melyiknek melyik csatornában van helyesen a helye. (Ezért kellett előbb a hírlevél, majd a blog használatához visszatérjek. Ezért kapott külön Patreon oldalt a közélet téma. Ezért gyakorlok számomra oly nehéz önuralmat azzal, hogy a legerősebb írásaimat egy ideje nem osztom a Joós István facebook oldalon, és itt a közösségben sem meg.)
Másképp: nem jó azzal foglalkozzak, hogy mit szeretnék, hogy kinek lássanak. Mert túl sok rétegem van, és az emberek látása ezt eltérő mélységekig képes látni, személyes állapotuk függvényében. Mindenki eszerint ért engem.
Kívülről talán egy erdő vagyok, ami érdekes-izgalmas-vonzó, és aminek egy ösvény (út) indul a szélén Az úton befelé indulók számára: rét ígérete az erdő közepén. A rétre elérve: kunyhó a kertben. Közelebb lépve: fény az ablakban. Benyitva: gyertya az asztalon. Valahogy így. És mindegyik szerepben Lennem kell csak. Ez a feladat. Nem akarni, hanem Erővel Lenni. Hmm… Út vagyok.
WOW – Basszus.
Ezt így még soha nem írtam le.
Arrogánsan fog hangzani, de a király témához kötöm most tovább.
A király számomra ezt jelenti. Erre jöttem az elmúlt hónapokban rá. Hogy ezt jelenti. Tehát nem azt, amit korábban gondoltam, hogy nekem egy projektem van, a legkülső – hanem, hogy rész-egész viszonyban álló projektek fölött őrködöm.
Jelentős változás ez most számomra, mert az elmúlt években az volt a törekvésem, hogy nekem a beljebb lévő dolgokkal már egyáltalán ne legyen dolgom. Ez dőlt meg. Hogy nem tudom például az Énakadémiát átadni úgy, hogy egyáltalán ne kelljek hozzá. Próbáltam, és nem ment. Többekkel és többféleképp próbáltam az Énakadémia és az EgoJóga átadását is – nomeg a Férfi Klub és a Humania átadását is, és nem ment. Minddel van dolgom, és kész. Nem sok, mert pár óra egy héten, de mindenhova kell figyelem tőlem.
Szóval hagyma vagyok…
Rétegek, ahogy ma látom:
- legbelül az Istenkapcsolat téma, ami az Ember-s-Ég
- eggyel kijjebb a közélet téma, ami az Együgyűek
- kijjebb az önismereti út, ami az EgoJóga
- kijjebb a Férfi Klub, ami keresi nevét
- kijjebb a kurzusok, ami az Énakadémia
- kijjebb az őszinteség közösség, ami az Útonjárók
- legkívül a legyen mentorod projekt, ami a Humania
Csatornák pedig a blog, a hírlevél, a Joós István facebook oldal és youtube csatorna, az Együgyűek facebook és youtube és patreon csatorna.
- Joós István “márka” útkeresőknek szól
- Énakadémia tenni vágyóknak
- az Együgyűek haladóknak
- Humania mindenkinek
Hogy ezt hogyan csinálom mind együtt? No igen… Sehogy. Nyilván. Hanem minden szinten van szövetségesekre szükségem, akik viszonylagos autonómiával vezetik a projekteket. Viszonylagos, nem mert korlátozni akarom őket, hanem mert én olyan alap vagyok, amire bármi nem épülhet.
Vicces, hogy vezetői válságot más szervezetekben (egyház) kritizáltam a héten, miközben az én “országépítésem” 7 szinten, hétszeresen van vezetői válságban – 7 harcos kell még az asztal köré leüljön, hogy mindegyik réteg éljen.
[/ppp_patron_only]
Öröm, ha megosztod!