Alább egy (újabb?) őrült levél…

Keveseknek szól csak, többségteknek nem. Bocsánat! Mert nem az a téma, ami Titeket foglalkozat, hanem az, ami engem. És ráadásul ezt a levelet a nekem most komfortos, számomra legigazabb fogalmakkal írtam.

Azonnal zárd kérlek be, amint olyasmit olvasol, ami sok(k) Neked!

Szóval…

A világot elsötétedőben tapasztalom (a globális ráció halála felé megyünk, SOKAT BESZÉLEK RÓLA) – amire szerintem az a logikus és kézenfekvő megoldás, hogy: Fényre van szükség.

Több és erősebb Fény „kell” = időszerű az én érzékelésem szerint.

Tehát:

A világnak szentek kellenek újra – a mindennapos szenteket “muszáj” felemeljük, akik ma is köztünk járnak, ahogy mindig.

Érthetőbben és fogyaszthatóbban: hiteles emberek kellenek. Mármint nem. Hiteles emberek Vannak. A kérdés nem ez, hanem a kérdés/feladat/lehetőség, hogy hogyan tudjuk láthatóvá tenni, kiemelni őket.

Közösségi játék kell szerintem, ami a (szenteket) hiteles embereket felszínre hozza, ahol a MI figyelmünk által kiválasztódnak és fénybe kerülnek – egy fantasztikus új közösség kell, ami egy beavató közösség, ahol tagsági szintek vannak emberi érettség állapota szerint, és az emberek egymást támogatják segítik az úton, ahol mindenki őszinte törekszik lenni, amennyire tud és senki nincs egyedül a tapasztalataival, és mindenki rendelkezésre áll mások számára, és bárki támaszkodhat a másikra. Ingyen. Tudom, hogy sokan érzitek és értitek ezt. A Humania Közösség erre kísérlet, és öröm, hogy sokan kapcsolódtok.

Meggyőződésem háttere az a közel húsz éves „segítő” tapasztalatom, hogy:

NEM a tanok, hanem a hitelesség, tehát az őszinteség, az ehhez szükséges bátorság a Lényeg… Merni az igazi önmagunknak, tökéletlen embernek lenni.

Ami nem megy magától. Mert őszintének lenni nagyon félelmetes, tehát nehéz. Ezért fogtuk játékként meg… Humania egy össznemzeti kapcsolódó játék, hogy mindenkinek legyen/lehessen bizalmasa, aki neki segít.

De… és itt jön a kérés. Ennek a közepére emberek „kellenek”, akiknek már Van fényük. Pontosabban: akik olykor már Fényben-Fénnyel járnak, tehát másoknak Fényként látszanak.

Szentek kellenek. Újra. Avagy másképp, mert tudom, hogy sok(k) ez a fogalom: hiteles, igaz, tiszta emberek kellenek. Bogár László például ilyen számomra, az elméletei dacára is – lásd novemberi beszélgetésünket, aminek a lényege 1:01:01-nél következik, hogy az egyén mit tehet / kell tegyen…

Neked ki hiteles, fénylő, igaz?

Segíts azzal, hogy elmondod.
Javasolj ilyen embert –
Vagy még jobb: HÍVD TE MEG,
hogy mutassa meg magát, a kincseit!

Tudom, hogy a szent szó nagyon furcsa. Értem ezt. És tudom, hogy felelősségem annyit és úgy mutatni, ami érthető azoknak akik, követnek. De… Olykor muszáj mélyebb bepillantást engedjek, amikor a keveseket kell a sokak között megszólítani. Ez most egy ilyen üzenet. Remélem reagálsz rá! Remélem érted!

MONDJÁL NEVEKET!

Mondjál neveket, a fenti formot kitöltve, akiket mi igyekezni fogunk megszólítani, és behívunk Humania közösségébe, hogy láthatók és elérhetők legyenek. Nem feltétlen Neked lesznek elérhetők. Hanem azoknak, akikkel ők kapcsolódni akarnak – de akikkel kapcsolódnak azok között már egészen biztosan lesz olyan is, akivel Te kapcsolódni tudsz. (Akit szeretnél, hogy számodra legyen elérhető jobb ha Te hívod meg.)

Tapasztalatom, hogy nem épülhet másképp közösség – sőt ezen is túl: nem tud másképp újjászületni a nemzet… Csak így. Társadalmi szövet, egymásra támaszkodás által. Mert új hálózatra, a bizalmasok hálózatára van a világnak és a magyarságnak szüksége, aminek emberi hitelesség lehet csak az alapja, mert az igazság kősziklája csakis így, csakis egymáson kerestül, egymásban támaszkodva elérhető számunkra.

Másképp és egyszerűbben: a most induló új világkorszakban

nem a tudás, hanem az emberség a Lényeg.

Ez A valuta. Ami által hitelesek, tehát relevánsak leszünk egymás számára, miután az AI a social manipulációt csúcsra járatja és ezzel, mint eszközt / időtöltést / függést kiiktatja.

Fű után heroin, korty bor helyett vodka az AI videók hulláma most, amibe – igen! – tömegek esnek épp bele, de ez pont nagyon JÓ szerintem, mert social függő „alkoholista” tömeget a becsapódás felé gyorsulva mozgatja.

Ami után emberség, és főleg: emberi közösség fog kelleni újra.

Köszönöm, hogy elolvastál! Ha közben azon gondolkodol, hogy talán megbolondultam, akkor bocsánat, ez nem szól most Neked. Hanem a Joós István YouTube csatornát kövesd, jönnek újra az ingyenes férfi-nő videók, megint, és/vagy Prémium Tagoknak szóló videók is kerülnek most ki, egyik a másik után!

De közben én is haladok egy úton, és folyamatosan tisztul, hogy mi a dolgom, hogy hogyan tudok én másokat legjobban szolgálni. Az élményem, hogy így. Megcsinálni ezt itthon, működjön kicsiben, aztán kapcsolódni pl. azzal a kanadai ikonfaragóval, akit az utótatba alább említek.

Hála Istennek.

Jó munkát!
István

 


A levél apropója ez a beszélgetés… Ilyeneket hallgatok mostanában, néhányótoknak talán érdekes. Ugyanarról beszélnek, amiről én is – a lényeg a 31. és 35. perc között van. Jonathan Pageau mondja, ő lát legtisztábban. A másik kettő nagyon intelligens. Nagyon-nagyon intelligensek. Ahogy én is nagyon-nagyon intelligens voltam csak az életem nagy részében. Érted ezt? Érzed-e, az értelmen túli az igazságát annak amiről beszélek? Segíts, ha igen. Hívd meg Humania-ra, vagy küldd be nekünk, itt, hogy meghívjuk, aki Neked hiteles!

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!