Építhet az ember, igen, rendszereket, ami foglalkoztat, ha vágyom, de a törvényeit el KELL fogadni akkor. A rendszerek törvényeit. Melyek közül az első – talán egyetlen – az Élet. Élni Akar. Minden mi létezik rendszer, mind élni akar, legelsősorban, tehát gyarapodni, az Élet kibontakozás, minek ellentéte a Halál, ami szűkülés. A fontos ebben, hogy ki éltet. Lásd újszülött. A szülő élteti, saját testéből, aztán a gyermeket is, egy ideig, de egy idő után már saját jogán kell túlélnie, amihez életerőt immár másoktól kell kapjon, amihez adnia kell, bármit, ami másoknak érték, és aktívan kérni vagy passzívan elfogadni, mindegy, de csakis akkor létjogosult, csakis akkor élhet, ha önző is, tehát ha kér, aminek leghatékonyabb, mert hosszú távon bizonyosan bővülő módja, hogy valódi értéket ad és kiegyenlítést tiszta keretek között kér. Hmm. Édekes ez amúgy, nagyon, hogy a
rendszerek törvénye ellentétes a szeretettel.
Ami a megoldás. A végső. Hogy Bízom, mint az ég madarai, csakhogy azt rendszerként nem lehet. Mármint igen, de az nem emberi rendszer többé, nem emberi törvényeken alapszik. Hanem összhangon. Az összhang pedig Van, egyszerűen csak. Érezzük, tudjuk, repülünk. Lehetséges. De semmi nem az, semmi nem ilyen, amit építeni akarok. Az még nem, addig még nem. Ha építeni akarok, ott a rendszerek törvényeit kell kövessem, tehát, és nem a szeretetet. Hmm. Kemény. De így van. A Szeretethez a rendszereken, tehát az önzésen át vezet az út. Mert mindent meg KELL építeni, tapasztalni, ami foglalkoztat, vonz, kísért, előbb, csakis a tapasztalás által lehet a vágyakat rétegenként lehántani, a Szeretet pedig az út vége. Irány, ami ha Céllá lesz már nem az, s hozzá eljutni csakis így, csakis a rendszereken át, azokat tapasztalás útján elhagyva, a tű fokán keresztül lehet. Sőt. Az is túl nagy. A Szeretet a Pont, a valódi, az Egyetlen, és benne a végtelen Minden.