Minden hivatásgyakorló ember pásztor, tehát tanár és vezető, mert minden igaz, őszintén felvállalt, lelkesen gyakorolt hivatás közösséget szül, még ha egyedül vág is valaki bele. Szükségszerűen. Idővel bizonyosan. Amiben a fontos szerintem, hogy tehát egy ponton túl bármely hivatásban csakis úgy haladhat az ember tovább, hogy vezetőként, tehát szolgálatban fejlődik – az igazán nagy siker kulcsa nem az, hogy a két kezemmel, hanem hogy az emberekkel miképp bánok.
A siker kulcsa, hogy milyen Pásztor vagy.
A papi hivatás vasárnapja után jut mindez eszembe – vitatkozom már megint az egyházzal –, mert szerintem a Hivatás vasárnapja kellene legyen, amihez kapcsolódó megállapítás, hogy az őszintén gyakorolt hivatás szükségszerűen „papi”. Ugyanis a szakmai példa mellett szükségszerűen emberi is. Világkép, tanácsok, figyelem, megosztás – az ember nem lehet csak az élet bizonyos metszeteiben példa, hanem egészében az, tehát Példa vagy sem, és ha igen, akkor az élet dolgait érintő kérdésekben is fordulnak mások hozzá. Jó ezt megérteni. Elfogadni. Engedni. Másrészt persze nem kell, mert ha igaz, akkor magától történik… Hmm. A pap vasárnapi mondása szerint a hivatás ragaszkodjék a közösséghez, de szerintem ez automatikus, aki egyszer hivatást talált, az automatikusan közösségi ember, hanem a közösség kell(ene) a hivatásokhoz jobban ragaszkodjék, értve ez alatt, hogy a hivatással élő embereket jobban kiszolgálni, tehát megbecsülni, támogatni, felmutatni. Nem tesszük. Ritkán. És ez baj. Pénzt mutatunk csak fel, anyagi siker, érdekérvényesítő hatalom A mérce, és a hivatásokat nem becsüljük meg. Emberileg, és így persze pénzügyileg sem. Utóbbi amúgy okozat „csak”, mert ahol az emberi megbecsülés magas, ott automatikusan van anyagi is, nem véletlenül járnak szép autókkal az orvosok, alacsony hivatalos fizetések ellenére is, mert őket megbecsüljük, mert magunknak mi magunk fontosak vagyunk, az egészségünk nagyon – és az utódaink okítása, milyen érdekes, sokkal kevésbé. Tények mutatják ezt. Hogy az egészségünkre lenyűgöző összegeket költünk, de a tanárokra nem. A tanárok – az orvosokkal ellentétben – nem kapnak paraszolvenciát. Tény. Ha jobban megbecsülnénk őket, akkor bizonyára adnánk pedig. Ha sorsfordítóan fontosnak éreznénk őket. Hmm. A tények alapján vizsgálva az emberek nagy része nevelés helyett gyermekmegőrzőként látja és használja az oktatási rendszert, és ezért a béka feneke alatt a tanárok bére. Tudom, hogy kemény. De ami Van, az mindig okkal van, tehát mélyebb igazság az alapja, és lehet a szabályokra, kormányra, üzemeltetőkre mutogatni, de a kőkemény tény, hogy a tanároknak mi magunk NEM adunk, tehát – gondold ezt végig! – vagy őket nem becsüljük meg vagy a gyermekeinket.
Jézus hívása – az Isten Útja – NEM a papi út.
Hanem a Hivatás Útja. Bármilyen hivatásé. Ami mindig közösségbe, tehát másokat támogató, „papi” szerepbe vezet. Jó lenne belátni ezt. Élő közösségek csakis így alakulnak, hivatást gyakorló, elkötelezett, Lelk-es férfiak körül, és ahol ez megvan – ahol a közösség valóban él – ott szükségszerűen születnek újabb hivatások is, szükségszerűen találjak a fiatalok a helyüket hivatásban meg. Mert az élő közösség formál. Ha élő. A hivatás szükségszerűen elhivatottság, ami meghív, és meg is tart. Automatikusan. Ha és ahol Van. Az önmegvalósítás a Hivatás Útja. Vár. Ez az egy Út Van.
–
Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.” Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Jn 10,1-10
Öröm, ha megosztod!
