Érdekes volt ez a néhány nap. A gyűlölet hullámai, újra és újra és újra, gyilkos erővel, ahogy utánam nyúltak. A tanulság, hogy elér. Akkor is elér, ha amúgy minden Rendben, és erőben vagyok, akkor is elér, ha a Balatonban úszom, akkor is elér, ha a családom szeretem, akkor is elér, ha nem olvasom a hozzászólásokat.
A gyűlölet elér engem, eléri a szeretteimet, elér minket.
Kemény ez nagyon. Hogy
az ember mindig és mindenért fizet.
A helyes cselekedetért, a „jó” tettekért is.
Sőt… a jó tettekért különösen, mert csakis így tanulunk, „senki nem jó csak az Isten”.
A helyes szolgálat a világon a legveszélyesebb, mert egyesek rugdosni, mások kövezni fognak.
Hmm.
Az ember a szolgálatáért életet ad.
Vért, igen.
És vizet.
Érzékeny játék ez nagyon. Helyesen felmérni, hogy mekkora visszacsapást bírsz. Azzal arányban választani az üzenetet. Ha túl kicsi, és nincsen hatás, akkor gyáva voltam, és elástam a tálentumom. Ha túl nagy, akkor arrogáns és vak.
Téged gyűlölnek-e mások?
Vállalod-e, hogy gyűlöljenek, akiknek ez időszerű? Szolgálod-e őket azzal, hogy magad értük áldozattá adod? A saját véred és áttételesen a szeretteidét is.
Akinek nincsen ellensége, az nem csinál hasznosat. Akinek hatása van, ott ellenhatás is lesz.
Köszönöm ezt a néhány napot – hogy itt lehetek, hogy magam adhatom, hogy ez lehet a Dolgom!
Köszönöm, hogy tanulhatok!
Bár, igazából ez nem tanulás most. Nincsen benne új. Hanem edzés sokkal inkább. A fáradtság után most izomláz van. Erősödöm, erősödünk…
Veled.
Öröm, ha megosztod!