Mélyen értelmetlennek érzem a munkámat olykor.

Friss történet, hogy (1) a WMN becsmérlően említett, (2) kedves reakciót írtam, (3) nem kaptam választ, (4) két hét eltelt, (5) nincs válasz, (6) rákérdezek, (7) kitérő reakció, (8) kitettem én a cikket, (9) Facebookon törlik a kommentem.

Mi értelme ennek?
De tényleg…

Nem velük van bajom, a világ olyan amilyen, ha így akkor így, lelkük rajta – szó szerint (!) –, hanem én mit erőlködöm itt.

A múlt heti hírlevél nyomán férfi olvasó biztosított róla, hogy érték a munkám. Alább a neki írt válaszból származó gondolatok… kicsit kiegészítve.

Fényt próbálok közvetíteni, az élményem ez, a káosz vihara közepette, a magam esendő módján – és nem egyszerűen csak sötétség a válasz, de folyamatosan hallom a fényt kizáró lélek-hajók recsegő sikolyát az éjszakai tengeren, ahogy az önzés Szküllája és a félelem Kharübdisze között sziklának verődnek.

Álmatlan éjszakák az ár. Kegyelmi élményekkel tűzdelve. És a folyamatos vergődés, hogy vajon jól csinálom-e. Elég jól csinálom-e, ha nem hallanak meg. Elég jól csinálom-e, ha engem csapások érnek. Tudom, hogy nem. De közben azt is tudom, hogy a lehető legjobban csinálom, amire képes vagyok ma.

Fogom-e valaha elég jól csinálni… Az acél dilemmája lehet a kalapács csapásai és a vizesvödör között vergődve. Hogy leszek-e elég jó. Hogy valaha vége lesz-e. Tudom, hogy nem. Másrészt talán mégis, mert aligha bírom soká. Egy ponton be kell az új helyemre zökkenjek, használatba kell kerüljek újra.

Tudom, hogy útjelző vagyok, és az üzenet a lényeg.
 Értem, hogy későbbi idők embereinek is szól – hogy nem felelősségem, hogy hányan hallják meg. De ettől még (1) az egóm vágyna rá, hogy sokan értsenek, (2) tudom, hogy tudom érthetőbben, (3) megszállottan csiszolgatom a módot, ami felemészt.

Ebbe belehalni hogyan tudok, Uram?!

Pénteki hangulat volt ez…
Aztán tegnapra kitisztult az ég.

Szentesi Éva dühét a Jóisten küldte nekem, és én nagyon hálás vagyok ezért. Mert enélkül (1) nem írtam volna meg a reakció cikket, (2) nem poroltam volna le az Énakadémia Magazinját, (3) nem kezdett volna el tegnap foglalkoztatni, hogy talán ideje, hogy új, egy érettebb szellemiséget megjelenítő online publikáció is legyen Magyarországon.

Együttműködésre van szükség.

[Nekem magamnak is, mert nem belehalni tudok az edződésbe, hanem szükség tud rám lenni. Amint oda ajánlom magam, ahol hasznosulnom ma időszerű, abból kapcsolódás lesz. A “mikor lesz vége?” válasza, hogy amint az időszerű új módon tudok úgy szolgálni, hogy nem török bele. Nem csinálni már a dolgom. Hanem támasztani. Támasztva építeni úgy, hogy nem én építek.]

Tehát:

Kell-e Magyarországon új, a mi szellemiségünket tükröző férfi-nő magazin SZERINTED?

A benyomásom, hogy csodák rejtőznek az interneten, kis blogokban, közösségi oldalakon, magukat nem íróként meghatározó emberek szívében – sokkal több embernek van értékes mondanivalója, mint aki tudja ezt magáról. Izgalmas volna egy helyre gereblyézni az elmúlt évek szétszórt (moslékba esett?) gyöngyszemeit férfi-nő és kapcsolódás témában.

Csináltam egy villám kérdőívet, hogy eldöntsük ezt a kérdést:

  1. van-e értelme / volna-e erre igény Szerinted?
  2. ajánlanád-e, ha lenne?
  3. weboldal legyen vagy hírlevél?
  4. kiket ajánlanál szerzőként?
  5. mivel tudnál hozzájárulni?
  6. ha a munkát is pipáltad akkor miben segítenél?
  7. van-e már ilyen / Te miket olvasol jelenleg?

A magam részéről:

  • 1838 darab blog bejegyzést örömmel adok át hasznosításra (most néztem meg, és ennyit írtam bő tíz év alatt, ami most engem is meglepett, különösen hogy ezen felül sok publikálatlan írás is van)
  • az Énakadémia Magazinját is fel tudom ajánlani: lásd ITT, hogy ne kelljen nulláról kezdeni (a neve és a megjelenése is változhat, nekem az utóbbi időben az “Útonjárók” név tetszik nagyon)

Szükség van továbbá egy lelkes főszerkesztőre, akit lázba hoz az ötlet, és akinek víziója is van ehhez.

Ne hallgasd el, ha ez Te vagy esetleg!

Soká hittem, hogy egyszer majd én kezdem ezt el, de nem. Hanem én segíteni tudok. A két nagy kérdés, hogy szükség van-e Szerintetek erre egyáltalán (időszerű-e már) – és hogy Ki ennek vezetője (akinek én is segíteni tudok).

Érzések?
A kérdőívbe várjuk.

👉 ITT

Örömmel,
István

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!