Újra és újra meglepődöm ezen. Évek óta. Hogy felszólítás a kérés, hogy az öröm teljes csakis így lehet, ha az ember kér, hogy akkor „megadatik”, és ma megértettem. A kérés kapcsolat. A nagyobb elfogadása, önmagam alávetése – aki nem kér maga próbálja megoldani, tehát elszigetelődik. Hmm. Kérni kell. Tehát. Valóságosan. Másrészt nem bármit. Ez is fontos. Hogy valóban, tehát teljes szívvel kérni magamnak már nem tudok, hanem csakis a Dolgomhoz. A Nő a Férfiért kér, a Férfi az Ügyéhez. És megadatik. Az időszerű kérés mindig megadatik, mert voltaképpen „csak” az alázat kifejeződése. Alázat és Hála.
–
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Jn 16,23b-28
Öröm, ha megosztod!
