A végső üzenet se nem a szeretet, se nem a szerelem, hanem a béke – avagy a Szent Lélek saját tapasztalat alapú magyarázata…
Isten a szeretet. Közös alapként ebből kiindulva nyilvánvalóan mondható ugyanez visszafelé is, hogy tehát a szeretet Isten. Én nem vagyok Isten. Mármint Isten teljessége semmiképp, hanem Isten van bennem, tehát szeretet van, bennem van, Benned van, mindenkiben van. Az ember szeret, de az emberi szeretet véges. Így kell legyen, különben nem lehetnénk itt, mert Isten szeretete a Teljesség is egyben, tehát lenni csakis ennek keretei között lehet, aki a szeretetet végleg és tökéletesen elutasítja többé létezni semmi fog, nem lehet. Isten valóban Atya, mert forrás, mindenek (a szeretet) origója. Nagyszerű. Akkor tehát, node…
Mi van Jézussal?
Egyrészt nyilvánvalóan szeretet (ahogy mindenki más is), miközben bár ebben egylényegű, összhangja teljes, de felelőssége mégis kisebb az Atyánál, hiszen a szeretet teljessége Isten. Másrészt nálam sokkal nagyobb, az ő szeretete hív, az Atya szeretetét értelmezi, a kapcsolódásomat segíti, élete és szolgálata számomra Példa. Az élményem, hogy Jézus nélkül nekem jól érteni és helyesen résztvenni is sokkal nehezebb lenne, és ennyiben tehát az ő viszonya velem számomra saját élmény alapján tiszta.
Szeretve vagyok.
“Kétszeresen”. És ez jó, de milyen az én kapcsolatom vele, velük, a Nagyobbal – milyen “kellene legyen”. Az én élményem, mert ehhez is van, a szerelem. Jézusba? Nem. A teremtés Ügyének gazdagításába, tehát az Atya folyamatosan megnyilvánuló egyre nagyobb tökéletességébe. “Vagyok szerelmes” – értsd: ezt törekszem gazdagítani. Folyamatosan. Minden lélegzetemmel, a hiszti pillantait kivéve, amikor magamba omlom, mert gyakran nem úgy mennek a dolgok, ahogy ÉN remélem, amit másképp és helyesebben így tudok mondani: még mindig türelmetlen és arrogáns vagyok olykor.
A teremtmény alap állapota a szerelem.
Sokat beszélünk szeretetről, de a szerelem fontosabb. Az alapvető emberi VÁGY, gondolkodom, tehát vágyom… először érteni, aztán kapcsolódni, végül hozzátenni. Az imádat evolúciója ez, az elme fokozatos kalibrációja, ahogy az ember a helyét megérti, elfogadja, megtalálja. Részvétel végül a módja: gazdagítani, segíteni társ-alkotás, tehát szolgálat által tudunk, ami egyrészt tökéletesen szabad, mert döntök, folyamatosan döntök, én döntök, másrészt maximálisan kötött mert figyelek, folyamatosan figyelek, egyre jobban figyelek, nagyobb összhangban, avagy ezt megszemélyesítve: az akaratban állok. Ez az élményem. Egység. Így egység az egység, néhány éve már, nekem. Ősi hagyományok szavaival szólva: Uradat Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Valóban.
Szeretet és szerelem lelkem két “nagyhatalma”, amik között a bölcsesség, nyugalom, lelkibéke navigál. Döbbenetesen szép ez, hogy az erdő magányában még cél nélkül gyakorolt képesség a jelenlét valódi figyelmére milyen nélkülözhetetlenül fontos most, amikor a világ kihívásai hegynyi hullámokként dobálják lelkem hajóját, és elementáris érzelmek vad szelei naponta tépik a vitorlát. Figyelem. Jelenlét. Hmm… a Kapcsolat lényege a félreállás. Brutálisan nehéz átadni hidat, elengedni olykor, NEM akarni a szerelem beteljesülését, szeretettel foglalkozva jelen lenni “csak”, a hajó belső viszonyaival foglalkozni, majd a következő pillanatban megint megragadni a kormányt.
Szent Lélek.
Hogy eljön? Nekem sokkal inkább “beköltözik”, bennem csiszolódik, a semmiből hozzám sok évvel ezelőtt érkezett az élményem… Nagylevegő a kapcsolat módja, pillanatnyi nyugalom által “aktivizálom”. Őt? Magam. A kapcsolatot. Eredménye pedig a lelki béke, tehát a helyes egyensúly, szeretet vagy szerelem, pillanatról pillanatra tisztán oszcillál, egyik VAGY másik, az időszerűség irányultsága függvényében. Elképesztő ez. Hogy egyszerre nem megy a kettő, hanem csakis tisztán, csakis külön vagyok rá képes, aszerint, hogy kívül (ügy, küldetés, irány) vagy belül (asszony, csapat, erő) figyel épp az ember. Lenyűgöző. Az én másokkal való kapcsolataimban, és a mások velem való kapcsolatában is ezt látom. Hogy a szentlélek úgy jön el, hogy a lélek szentül… az által, hogy békül.
Szerelem kell ahhoz, amit választ, amit szolgál, amit gazdagítani vágyik az ember, még másrészt szeretet a jutalma mindazoknak, akik velem egységben állnak, akik általam az én általam szolgált ügyet, Istent, a teremtés művét gazdagítják. A kapitány pedig a lelki béke.
Ez az élményem. Másrészt az emberi kapcsolataim is átalakultak ezzel párhuzamosan. Ugyanaz a hármasság, azonos dinamika működik minden kapcsolatomban. Az asszony imád. De NEM engem, hanem rajtam keresztül az Atyát. Amikor helyesen működöm. És egyik pillanatról a másikra el tudom veszíteni az imádatát, máig, tehát a kapcsolatunkat, ha ebből bármelyikünk kibillen, mikor nem a Lélekre hallgat. Döbbenetes. Hogy az imádat, tehát a helyes Úton való folyamatos járás meghatározóan-létfontosságúan szükséges a kettőnk kapcsolatának működéséhez, hogy a kapcsolat Rendben legyen. Miközben másrészt én szeretek, részemként, és azonnal ugrom, a legkisebb hibára, gondra, nehézségre, hangulat ingadozásra figyelek. Ettől működünk. Csak így működünk, így viszont lenyűgözően jól működünk. Együtt, egységben. Ügy és Férfi és Nő. Sőt. Ügy és Csapat és Férfi és Nő és Gyermek. Szerelem és szeretet, imádat és felelősségvállalás – egyik a másik nélkül NEM megy, csakis helyes arányban működnek.
Nos? Békesség Nektek!
*
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.
Jn 17,20-26
Öröm, ha megosztod!
