A héten a női pokoljárás, az Istennő születése és az Amazon kibontakozása, a Tudatos női korszak, a Királynő koronázása és halála volt a téma. Sokan gondolják, hogy a feminista mozgalom a nők harcainak tetőzése, végre – de én nem ezt látom. Hanem, hogy csodálatos és fantasztikus középső időszak, ami börtönné válik, ha végcélnak hiszi az ember vagy nem éli maradéktalanul meg.
Magam középpontba állítása a férfi és női útnak egyaránt kihagyhatatlan része. Mert csakis magunkat középpontba állítva érthetjük magunkat (és a világot) meg.
Konkrétabban:
Aki nem volt brutálisan-gátlástalanul önző, annak a világgal (és magával) való békéje nem születhet meg, tehát nem elég erős, és nem is lesz elég erős, hogy választani-használni akarja egy Férfi.
Tudom, hogy kemény szavak.
Szó szerint igazak.
És akkor ebben a stílusban folytatom is, alább a héten gyűlt érzések-gondolatok-mondatok, válogatás nélkül, de nagyjából sorrendben.
–
Szellemi, lelki és fizikai végül nem válik külön, és így a szellemi, lelki és testi kapcsolódás sem válhat külön: hátráltatja magát, aki egyiket vagy másikat visszatartani próbálja. Nem áll hatalmamban határokat vonni, hogy egyik vagy másik (arrogancia azt képzeljem, hogy tehetem) – hanem csak figyelnem kell, hogy kinek vágyom-dolgom-szolgálatom-időszerű adni, és aztán azt minden erőmmel árasztani, tetszőleges síkon, ahol a másik fogad, amiben Neki hiánya-igénye van.
Nem az a kérdés, hogy én mit akarok. Hanem, hogy Kinek vágyom adni – kire vágyom hatni –, és Rajta hol tölthetek.
A szellemit a fizikairól leválasztani próbálni tapasztalatom szerint nagyon veszélyes is. Mert őszintétlen, tehát nem igaz, hanem hazug. És mert ugyanúgy szeretői viszony – a láng szelíd etetése –, amit mégsem élnek meg a felek, így TŰZZÉ nem válhat –, holott a kicsike láng VÁGYna tűzzé válni amúgy, ami minden kapcsolat természete, hogy növekedni-mindent-magába-hamvasztani szeretne.
Ha az ember megtagadja, hogy adja-tegye, amire a helyzet inspirálja, ha nem mer BÁTOR lenni, ha bármire az Igazságon kívül tekintettel van (pl. a másik kapcsolati állapota), akkor hazugságba reked, amit magának úgy racionalizál, hogy ez így helyes. Az ilyen módon kiherélt – meg nem engedett, tehát lángjától fosztott – fojtott kapcsolat erősebb függést okoz, több ideig eltart, mert az igazság egy része vissza van tartva, nem tudhatjuk meg, mert csakis tapasztalás által derülhetne ki.
Önvédelemből szoktuk ezt csinálni. Mert élvezzük, hogy van hatásunk, de nem akarunk-merünk azzal szembenézni, hogy ez mire elég, hogy hova visz, ha át is adom magam neki. Mert félek, hogy “sérülök” esetleg. Aminek eredménye, hogy magamhoz kötöm a másikat. Míg aztán az lassú halállal belehal abba, hogy nem kapja, amit szeretne, és így reményveszt-elfárad-leszakad… rólam, a függéséről. Vesztes és nagyon fájdalmas stratégia, amiért én is fizetem az árat, mert napok alatt kiderülhetett volna, ha csak megengedem, ami bennem is Igaz, amivel így évek is elmennek akár. Egy meg nem élt, tehát boldogtalan kapcsolatban.
–
Más:
Ha nem tudja felvenni az erőm, akibe szerelmes vagyok, akkor: nem jól adom, vagy nem Vele van dolgom.
Ami mindenképp arrogancia…
Ha nem jön magától és folyton, tehát tud nélkülem élni, akkor nincsen rám szüksége, nem okoztam függést, nem vagyok neki hasznos.
A párkapcsolat (és az élet!) nagy kérdése végül:
Kinek vagy nélkülözhetetlen?
–
Hogy az ember mit tud, azt nem tudhatja. Mert konkrét helyzetekhez képest vagyunk valamire képesek. Az új mindig más, mindig kihívás, soha nem biztos az eredmény, rosszabb vagy jobb is lehet – a feladat nem fejben ítélkezni arról, hogy én ezt akarom-e (nem, mert már voltam hasonló helyzetben), hanem hogy mi az Igaz azzal kapcsolatban, hogy nekem most van-e ezzel a másik emberrel dolgom. Egyszerűbben: Vágyom-e Adni Neki, vagy: Vágyom-e Kapni Tőle (hatni Rá).
–
Az érzéseink által jövőbeli boldogságunk kommunikál velünk. A “Legyen meg a Te akaratod” egyszerűbben: megyek a helyzet érzéseimben megjelenő igazságával, bátran, bárhova is vezet. Adok és kapok aszerint, ahogy vonzódást érzek.
–
A tudatos ember művész próbál lenni, és ez jó, de az önkifejező művészet nem végállomás. Hanem önismereti eszköz. A művészet nagy része pogány, a művészet nagy része helytelen. Minden, ami csak emberről-érzésekről szól. A művészet dicsőítés, tehát imádat. Az imádat iránya helyesen: Isten. Ha Férfit akarsz: tegyél csodálatos és ellenállhatatlan művészetedbe többet, hogy belehalj egészen, míg csak a nagyobbal-másokkal-Vele való Kapcsolat marad!
–
Egyre jobb jelöltek jönnek. Feltéve, hogy eltáncolod a mai kérőddel a Táncot.
–
Aki meztelen, Halad. Vonzásai irányába, taszításaitól távolodva. Aki meztelen, bátran AKAR – mert újra Mer. Tettekbe csordul, mert bátran ÉL. Magát, az Igazaságot. Aki meztelen, őszintén kezdeményez-provokál-követ. Maximális hatásra törekszik, mert tudja, hogy szabad, sőt helyes. Vetkőzz tovább, vetkőzz még, vetkőzz bátrabban! Az ember attól lesz csodaszarvassá, hogy meztelen.
–
Önközpontú önimádat nélkül a Nagyobbal való helyes kapcsolat sem születhet meg. Mert az önimádat által imádni tanulunk meg, amit helyes célra fordítani csak ezután lehet.
–
Ne érd be azzal, hogy vagy. Lenni kevés, csak lenni veszélyes. Lenni Isten privilégiuma – aki csak Van, Istenné emeli magát, ahonnan biztosan zuhan. Az embernek nem lenni Dolga, hanem Hasznossá kell legyél. ÉLJ tehát, igen, nagy lángon, minden erőddel, de utána TEGYÉL, hogy Haszna legyen. Biztosan és méltán múlik el, aki nem szolgálja meg a kenyerét, ki nem hasznos a világban.
–
A királynő magát koronázza, a királyt Isten.
–
Köszönöm a figyelmet!
És az inspirációt.
Jó munkát!
István
Férfi-Nő Nap: július 29 – szeretettel várunk.
Öröm, ha megosztod!