Egy ideje megfigyelésem már, hogy egyre hatékonyabb vagyok a személyes konzultációkban. Aminek eredményeként a 90 percre tervezett beszélgetés lényege 30 percnél már megvolt, és 60 perc körül már a szavak is kifutnak, és csend marad csak. Csend és béke. Mert látom, hogy érti a helyzetét a másik, és már a tetteket mérlegeli, amik ebből szükségszerűen következnek.

Ezzel párhuzamosan állandóan visszatérő kérdés, hogy de miért kell ez ennyire sokba kerüljön / hogyan lehetne velem úgy beszélgetni, hogy az nem 120 000 forint.

Örömmel jelentem, hogy megvan.

Mostantól 30 perces sétákat ajánlok, a várban. Aminek előnye, hogy testmozgás is – illetve, ha esik, akkor egy kávéra-teára ülünk be egy jól bevált helyre be. Fix idősávok: kedd és csütörtök, délután 5 vagy f6.

› részletek itt


Szerdán újra Kapcsolódó Est – szokott időpontban, a Barabás Villában.

A férfi útról, a férfi úton való haladásról, a nők férfiakra vonatkozó reményeiről és a férfiak nők felé irányuló elvárásairól beszélgetünk Budai Gergellyel, aki egyebek között a Férfi Szövetség oszlopos tagja.

Gyere, ha jól esne végre újra személyesen kapcsolódni a hosszú nyár után (nekem nagyon) és/vagy a mágikus közösségi beszélgetés hiányzik már. (A második órában tapasztalatmegosztó kört szoktunk csinálni azokkal, akik maradtok, ami általában 20-30 ember.)

EM tagoknak ez ingyenes:
itt regisztrálj

Jegyek, ha nem vagy Ego Mastery tag:
emitt


Pénteken a Forbes vendége leszek, amit azért említek csak, mert még mindig csodálkozom, hogy meghívtak.
› Makers Day, 2025


Ember-s-Ég videók változatlanul készülnek, most ezeket emelem ki:
› az emberfia Benned van születőben
az igazság vállalása nélkül nincsen boldog élet


Végül: fantasztikus és senki által nem érhető – ellenben mindenkit magamra haragító – közéleti elemzéseim legújabb epizódja is kint van: Éljen a Fehér Nyúl!
Orbán Viktor vs. Magyar Péter – az Érdemek alapján érvényesülés korának vége


Csodás vasárnapot,
Jó Munkát!

Szeretettel,
István

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!