Szeretett Mind!
London felé repülök épp, és azon merengtem el, hogy mi történne, ha lezuhanna a gép. Nem velem mi történne, azzal meglehetős nyugalmam van – hanem a világban.
Te szoktál azon gondolkodni, hogy mi lenne, ha Te nem lennél többet?
Engem soká nem foglalkoztatott ez, és aztán pár éve… folyamatosan. Két dolog is fontos nekem ebben. Az egyik, hogy mihez kellek valóban én – és a másik: az érem másik oldala: hogy mihez nem kellek már, amihez Tegnap még kellettem.
Hátrálásban tapasztalom magam. Egyrészt. És másrészt folyamatos fókuszálódásban. Egyik a másiknak a feltétele, az én megélésem szerint. Azzal arányban tudok tisztábban látni, amennyire a fókuszomat szóró dolgokból elengedni sikerül.
Olykor még így is elakadok ezzel. Frusztrált a látásom, néha. Amin két dolog szokott segíteni: egyik, hogy a “nem lévőből” teszek energiát abba, amit fontosnak (időszerűnek) érzek, és emiatt nem marad erőm olyanokra, amit korábban csináltam.
A másik, hogy elkezdek abbahagyni dolgokat, amiket eddig csináltam, ami által visszanyerek erőt, és ahogy ettől feltöltődöm: a vétel, tehát a MOST időszerű Irány, az abba az irányban elvégzendő tennivaló is mindig megérkezik.
Harmadik persze, hogy egyiket sem teszem szándékkal, hanem csak vergődöm és szenvedek és sajnálom magam, míg egy ponton belehalok, és alul átesem valami mennyei nyugalomba, amitől azonnal tiszta hogy mit kell tenni, és mit abbahagyni.
Szenvedés mindenképp velejárója ennek a folyamatnak. Az előző két esetben szándékkal áldozok, én, és tudom, hogy fontos ez az áldozat – a harmadik esetben én magam vagyok az áldozat, közvetlen kínlódás váltja a lépést meg.
Áldozni jobb, mint áldozatnak lenni.
Az írás apropója, hogy sok fele vagyok épp, messze “erőn felüli”, ahogy egy barátom épp mondta – milyen nagy dolog, hogy az ember barátai mindenkor látnak minket. És mennyivel nagyobb dolog, hogy ezen barátok egy része valóban testvér is, értve ez alatt, hogy egyazon Atya gyermekei vagyunk, és Azonos irányba, Hasonló módon törekszünk, amiből tehát következik, hogy nem vagyunk a Kihívásokkal sem egyedül.
Humania / Ego Mastery egy “high sacrifice institution”. Egyszerűen csak a teljes életed kéri, vagy ne is gyere. Az embereknek most “high sacrifice institution”-okra van újra szüksége, mert Lenyűgözően Fénylő-Igaz-Helyes Jutalom/Irány által indokolt Komoly Áldozat nélkül nem lehet a Fejünkből kijutni.
Jó munkát nekünk!
És: a konferencia, amire jöttem kedden véget ér, és szerda este indul csak a repülő vissza. Ha bárkinek nagyszerű ötlete van, hogy mit is kellene Londonban szerda délelőtt csinálni: ne hallgassa el! 🙂
István
Öröm, ha megosztod!