“Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, Jézus végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!”
Észrevetted a döntő pillanatot?
Megéhezett.
Végül még Jézus is megéhezett…
Ez A kihívás. Ráadásul mi átlag emberek nem negyven nap után éhezünk meg, hanem szinte folyamatosan éhesek vagyunk… Ami gond. Mert, aki éhes, azt meg lehet kísérteni, ott rés van a pajzson. Kenyér az első kísértés, a második a halál legyőzése és harmadik a hatalom. Valóban így igaz. Mert az alapvető vágy az élet, amihez ennünk kell, most. Második a félelem legyőzése, amihez a halált, az ettől való félelmet kell legyőzni, mert végül minden félelem mögött halálfélelem lapul. Harmadik és legnagyobb vágy pedig a mindenhatóság, tehát a hatalom. Mindenek felett. Hogy valóságosan Isten legyek.
Hogy Te nem?
Ugyan.
Én folyamatosan kapom magam rajta. Apró dolgokban, de mégis, folyamatosan… Észrevesznek-e az emberek az utcán, fordulnak-e, mikor belépek egy terembe, olvassák-e az írásaimat, mi van a szemükben. Látom. Olykor figyelem is, de szinte mindig látom.
Nehéz, és csodaszép ez a harc a kísértéssel.
Szent György és a sárkány vív, bennem, a fény harcosa és a sötétség, remény és kilátástalanság, hit és ráció, minden áldott nap, pillanatról pillanatra, folyamatosan egy végleg soha meg nem nyerhető küzdelemben.
Tudom a helyem, és tudom a dolgom, ami erőt ad a harchoz, de közben azt is pontosan tudom, hogy a kísértő igazat beszél, ha a csábítást – tehát magamat! – állítanám középpontba, akkor valóban meg is szerezhetném mindazt, amit ígér: óriási anyagi bőség, kivételes hatalom lenne a képességeimmel elérhető. És totális boldogtalanság, és totális magány.
Amit onnan tudok, hogy próbáltam, és buktam, és belehaltam.
És így tanultam meg, hogy a helyes – és saját magam számára is jobb – életstratégia NEM magamat, hanem másokat választani. Ami a testvéri kapcsolódás. Mert a Teremtőt látom más emberekben tükröződni, és hozzájuk kapcsolódom úgy, hogy adom nekik, amit tudok, tehát őket szolgálom. Mármint nem őket. Hanem a Teremtés kibontakozását bennük. Az Ügyet.
Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
EZ a válasz, valóban ez, a boldog élet kulcsa, de le kell bontani az embereknek. Mert nem azt jelenti, hogy sokat kell imádkozni. Sem, hogy templomba kötelező járni, vagy parancsok szerint kell élni. Hanem, hogy közösségbe érdemes tartozni. Az egyedül lehetséges módon bekapcsolódva, ami az, hogy én egyoldalúan adok. Amit tudok. Ami másoknak tőlem érték. Sokat beszéltem lábmosásról, ezt értem alatta. Ügyről is sokat beszéltem, ami a lábmosás célja.
A nehézség, hogy ezt nem lehet 18 évesen jól csinálni.
Hanem minden ember kell előbb a mintáit kövesse, és az önzését szolgálja. És ebbe belebukva, és szenvedés által megnyitva tudjuk aztán a helyes életet felfedezni. Ami rengeteg idő. Lásd az oldal alján az ábra.
1848 március 15. bukás volt szerintem.
Szükségszerű és szép, sőt csodálatos és hősies és nagyszerű, de bukás. Mert megéheztünk arra, hogy saját kézbe vegyük a hatalmat. Magunkat választottuk, és emberek életét adtuk, és vért áldoztunk érte, rengeteget. Aminek végpontja, hogy kivívtuk a szabadságunk – hogy kivívtuk a magányunk. 1848 végpontja Versailles, 1919, és Párizs, 1949. No meg a kommunista hatalomátvétel, és 2023 Magyarországa. A szétdarabolódás sokkal korábban, valahol a Szent Királyok után kezdődött, állomása volt csak a török, a monarchia és a szocializmus, vége pedig napjaink állapota, hogy bár független, de kis országban élünk.
Független, kicsi és öntudatos nemzet lettünk, mert sokba került nekünk a szabadságunk, és így muszáj nagyra tartsuk, tehát öntudatosak, “nehéz esetek” vagyunk. Amiből következik, hogy együttműködésre alig, csak saját elképzeléseink mentén vagyunk képesek. Mert istenné a szabadság nevében (minő eufemizmus) magunkat tettük – nem véletlen áll a szobor a város felett. 1848 kiteljesedése a szabadság szobor, a legmagasabb pontra emelve, és… a Rend megcsúfolása, mint az arany borjú egykor, abban az ősi történetben.
Amivel nem azt mondom, hogy mindez rossz. Nem. Szerintem jó, ami történt, fontos és értékes korszak volt az elmúlt 175 év, aminek azonban a tanulságait is érdemes lassan észrevenni, hogy tovább tudjunk belőle lépni.
Biztos-e, hogy legfőbb értékként továbbra is a szabadságot, tehát az individuumot akarjuk imádni?
Megfigyelésem, hogy a szabadságot imádja, magát imádja csak. Míg ezzel szemben az alternatíva, hogy jó testvérei legyünk egymásnak, nem csak magánemberek szintjén, hanem nemzetként is. Amihez viszont muszáj áldozni ó oly szent szabadságunkból.
Aki szabadsághoz ragaszkodik: magányban reked.
Ez van. Kapcsolatokban is ez van, és nemzetek szintjén, nemzetsorsokban is. A szabadság ára a boldogtalanság. Amit – a lélek betegségét – általában testi megbetegedés is követ…
A magyar nemzet beteg.
Így látom. Betegségünk a magunkba rekedtség, másoktól elkülönülés, a mindent jobban tudó önközpontú önhit betegsége, ahol egyes egyének túlértelmezik a saját fontosságukat, és így túlburjánzanak. A nagy egész kárára.
A magyar nemzet betegsége a rák egy formája.
A kúra, mint mindig, most is: a világgal való kapcsolat rendezése. Szó szerint. Mert a teremtés rendjével kell újra összhangba kerüljünk, ami a nagyobb cél iránt elkötelezett együttműködés. Aminek első lépése az igaz beszéd. Lesz. Hogy a nagyobb helyes célt megtalálhassuk. Majd. Amikor készen állunk erre, és ma bizonyosan nem vagyunk még. Onnan tudom, hogy nem hallom ezt a beszédet. Hanem pontosan ellenkezőleg: nagyszerűségünket, és különállásunk helyességét bizonygató (összesküvés) elméletekből látok egyre többet.
El kell majd még jöjjön a személy, aki úgy beszél igazat, hogy hallgatnak is rá sokan. Kossuth után, és Kossuthtal szemben most ismét Deákra lesz szükség.
A magyar nemzetnek nagyobb és helyesebb célra van szüksége, mint a saját biztonsága, jómódja és függetlensége.
A nagyobb és helyesebb cél másokkal közös cél lesz – szükségszerűen az. Mert nagyobb. Ami automatikusan hozza majd a kapcsolatok rendezését, és az együttműködést.
A nagyobb és helyesebb cél, egy új és nagyszerűebb (és nagyobb és helyesebb), másokkal közös identitást is jelent majd, aminek része lesz ugyan, hogy magyar, de messze túlmutat majd azon.
Nagyon várom ezt.
És addig is derűs haldoklást kívánok eme jeles napon! Végstádiumban érzem magunkat, túl soká már aligha tarthat.
Boldog ünnepet! 🇭🇺
Szeretettel,
Joós István
bővebben az ábráról: Ego Jóga
Öröm, ha megosztod!