I.
Nagyon jól sikerült a születésnapom, ötven-hatvanan eljöttetek, és sokan hoztak ajándékot is, ami külön megtisztelő volt. Köszönöm nagyon szépen! Ahogy a több, mint ötszáz levelet, üzenetet, hozzámszólást is. Megérintett ez most, ahogy egyesével reagáltam november 15. estéjén, mindenkinek, aki addig írt.
Kilenc éve ünnepeltem utoljára nyilvánosan a születésnapomat. Arra csodálkoztam most rá, hogy azért, mert azóta nem voltam alkalmas állapotban, mert nem voltam büszke magamra. Most sem vagyok magamra büszke, nem ez változott – nem hiszem, hogy valaha még büszke leszek magamra – hanem jobban elfogadom magam: a békém nőtt meg azzal, aki vagyok, amit csinálok, ahogy ez halad.
Node, nem ez a hírlevél téma.
Hanem egy másik felismerés…
II.
Lenyűgöző számomra a Rend, régebb óta már, és ezen belül a korszakos rendszer: nagyon. Annak ellenére, hogy ennek születésében részes vagyok. Lenyűgöző, mert igaz – sőt napról-napra igazabb, ahogy az évek haladtával sorra lebbennek fel a fátylak… ÉS másrészt régi feladvány, hogy szuper, hogy Az Út ez, de hogyan tudunk jobban segíteni, hogy haladjanak is rajta emberek.
Soká volt kihívás Az Üzenet. Hogy egységes és érthető legyen, hogy MIBEN is segítünk? Mert ami az egyik pillanatban időszerű, fontos, kihagyhatatlan – mint az őszinteség például –, az pár évvel később már leküzdendő, mert idejétmúlt, tehát akadály… A korszakosan eltérő üzenet zavaros kommunikációt eredményezett, nem volt elég egyértelmű, hogy miben is tudunk segíteni.
Soká volt továbbá Az Eszköz is kérdés, tehát a MÓD, hogy mi az “Ego Jóga” módszere? Őszinteség, persze, meg önfelvállalás, egymást tapasztalatokkal segíteni, igen – de közben nyilvánvaló egy ideje, hogy az online közösségi élet az érkezők kisebbségét tartja csak meg. Lehet-e mást és jobban?
Örömmel jelentem e születésnapos hét zárásaként, hogy megtaláltam a továbblépést, mégpedig az Anonim Alkolholistáknál. Mert pontosan ugyanabban a projektben vagyunk mint ők, csak kicsit tágabban. Mert nekünk nem csak a helyes függés, hanem a függés által lerombolt élet ELŐTTI időszak is témánk (hogy merj önközpontú lenni kicsit), és a helyes kapcsolódás UTÁNI továbblépés (hogy hasznos a Teremtésben hogyan lehetsz).
Régebbi megértésem, hogy a függés a probléma – de MOST láttam meg, hogy immár az üzenetben is előre kell a témát venni.
III.
Végül minden szenvedés oka a hibás, mert idejétmúlt (!) függés.
Az ember először a szüleinek és a világnak való megfelelést függi túl hosszan (tudatlan), majd az ebből való kiborulás vagy forradalom után az önközpontúság függője (tudatos), majd ebből is továbblépve sikerül végre a fejéből kilátni, ami a Teremtő függő, azaz a Mindenségben részes (céltudatos) tudatszint és világkép.
függők vagyunk, mind, és függők is maradunk, mindörökké – a feladat nem a függést legyőzni, hanem a helyes függést megtalálni. Mammon, tehát önközpontúság, vagy Isten? A kettő nem megy egyidőben.
IV.
Az önközpontúság függés meghaladásának módja a pokoljárás. A sikeres pokoljárás feltétele a bátorság, az áldozat ÉS a közösség. Pont mint a tékozló fiú történetében… Kell, hogy a vágyait merje választani az ember, és kell, hogy aztán áldozza, és kell, hogy közösség várja, ahova hazatérhet, amint a vágyai mámorának káoszában a sziklákba csapódva ráébred, hogy az önimádat onánia csak, amire az élete rámegy, ha nem fordul a sötétben derengő fény felé.
Nincsen ebben új. Ebben sem. Semmiben amiről beszélek. A pokoljárás régen sem volt elkerülhető, csak szigorú társadalmi keretek miatt belső poklot jártak az emberek – vágyaik belül égették őket. Míg ezzel szemben most, a szabadság, tehát szabadosság nagy világkorszakában a vágyakat meg is éljük. És kész. Ennyi változott csak. Mert mi kortárs embereknek ezekben a modern individualista időkben (1) elhisszük, hogy rólunk szól az élet, és (2) nincsenek már közösségeink, amik vágyaink tavának felszínén, bekapcsolva tarthatnának minket. Meg persze (3) alázatunk sincs, hogy bárkire hallgassunk, hogy legyen Mentorunk, Vezetőnk, hogy odabízzuk magunk. Így tehát mi valóságosan, a vágyaink lidérc hangját követve, függésről függésre rángatva-verődve jutunk az igazság kősziklájához le.
Az igazság nem csak egy szó, egy belátás, hanem tett, tehát kapcsolódás, tehát közösség. Amiből közösség nem következik, az nem elég igaz még.
Mi modern emberek előbb szocializációnk szerint élünk törzsekben (tudatlan), majd választjuk a közösségeinket (tudatos). Családból való szabadulás után ezek a vágyak megéléséről szólnak – de az igazi emberi közösséghez (ami a boldog párkapcsolat, az igazi kielégülést adó munka-társak, a működő vallási és világi közösségek) úgy tűnik számomra, hogy becsapódás után érkezhetünk csak meg.
Amikor eléggé szenvedünk (és/vagy eléggé fontos a Cél, amit akarunk), hogy megérjen bennünk, hogy (1) egyedül talán mégsem megy, (2) ostobaság és arrogancia mások tapasztalatát nem használni, és (3) mazochizmus, és a szeretteink irányába szadizmus (!), ha nem kérünk segítséget.
V.
A fentieket egy ideje már tudom, és így közösséget régebb óta építek, de most jöttem rá, hogy félmegoldásban, mert halogatásban voltam.
nem csak online közösség kell, ahol biztonságos a megnyílás, hanem személyes csoportokra, gyűlésekre van szüksége az erre éretteknek. Nekem is.
Közel tíz éve fénylik már számomra az AA követendő példaként, és most sikerült meglássam, hogy hogyan keresztezhetjük a korszakos rendszerrel.
Amiből a TT született.
Először férfiaknak.
A TT az Ego Jóga és az AA gyermeke.
Bővebben erről: tokeletlenek.org
Jó munkát!
István
Öröm, ha megosztod!