… soká a Sárkány rabja, minden Nő … saját vágyai és félelmei … a Sárkány … LE KELL ÖLNI … nehéz … egyrészt Stockholm-szindróma, szerelmes belé, vonzódik hozzá, a Sárkányhoz, félti … másrészt nehéz az életet a Sárkány nélkül elképzelnie … harmadrészt egyedül NEM megy, nem lehet, hanem segítenie KELL a királyfit, BÍZNI benne … akiben érzed, amikor érzed, AZONNAL, totálisan, pedig csak most, ma, néhány perce érkezett, és picit esetlen is … mégis … Bízni KELL … és így is, lehet hogy a sárkány győz, hogy levágja, hogy nyernek a félelmek, de akkor sem visszavonulást és elzárkózást tanulni, NEM bezárkózni, kevésbé bízni, elaludni, hanem épp beengedni, jobban, a következőt, kockáztatni, BÍZNI, még jobban, a Lovagban, aki érkezik … érdekes ez … a siker ugyanis nem a királyfin múlik … hanem a NŐ Bizalmán.
Akiben Valóban Bízol, akiben MERSZ, az le is fogja vágni a sárkányt.
Mindez onnan jut eszembe, hogy napok óta kapom a leveleket, panaszos királylányoktól … “én már unom” … “belefáradtam” … “kiégtem” … “feladnám, ha lenne erőm hozzá” … Hiszti. Csak. Mindig. Nálam is. Pontosan TUDOM, mert érzem mindig a következő lépést, mindenki pontosan érzi, de lépés helyett hisztizem … mert félek … pedig Lépni Kell … sőt … nem teszünk jót egymással, ha a hisztiző fejet soká simogatjuk, picit igen, erősíteni, reményt adni, de azon túl halogatáshoz már nem asszisztálni, szembesíteni … mert Lépni KELL … a Fény sötét háttér előtt látszik, másképp nem tapasztalható … ezért JÓ az éjszaka, IS, a sűrű sötét erdő, a személyes válság totális, abszolút mélypontja … mert minél mélyebb, annál érzékenyebb lesz az észlelés, annál jobban látunk utána a sötétben, annál tisztább a Fény … születik … folyamatosan … mind-Én-kiben.