Nem szeretem a reklám leveleket.
Annyira nem, hogy régebb óta követett listáról is leiratkozom, ha zavar, amit küldenek. A számomra értékes tartalmat szeretem – és kész. Mást nem.
Mely okból kevés hírlevelet követek. Egyrészt. Másrészt elképesztően megtisztelőnek érzem, hogy Te itt vagy, és olvasod ezeket…
Hogy akkor miért nem írok, hetek óta már?
Mert valami eltört bennem. Az Akarás, hogy tömegek értsenek. Kezdek megbékélni azzal, hogy én keveseknek szólok, és ebből változások következnek… bennem. Aminek első lépése mindig az elbizonytalanodás.
Egyensúlyvesztés a lépés előszele.
Ismerem már, és tudom, hogy ilyenkor hallgatnom jó. Míg majd visszatérnek a szavak, maguktól, mint rügyek tavasszal.
Ezért nem írtam hírlevelet.
Mert nem jött a mondanivaló. Mert nem Akartam mondani, ha jött is. Most sem akarok igazából, csak elkezdett rám nehezedni, hogy magyarázattal tartozom, hogy miért nem írok – talán vannak köztetek, akiknek számít, akik számon tartjátok ezeket a hírleveleket…
Virágvasárnap van.
A tegnapi bolondok napja után.
A kettő számomra egy.
A tarot akasztott embere: Jézus a keresztfán.
[… no tessék. Kiszaladt ez a mondat, már megint, egy újabb ilyen mondat. Való ez hírlevélbe? Szól ez ötezer embernek, akik hozzám jobbára férfi-nő szerepek miatt kapcsolódtak? No ezért nem írtam mostanában. Mert nem akartam moderálni magamat. Miközben másrészt teljesen nyilvánvalóan muszáj. Hmm. Elképzelek egy konkrét olvasót, az mindig segít. Zsoltinak hívják…]
Virágvasárnap az ígéret ünnepe a katasztrófa előtt.
Sőt…
Virágvasárnap az ígéret ünnepe a csodához szükséges katasztrófa előtt.
Így teljes a kép.
Látod?
Nem Jézust, ugyan, magadat látod-e, a saját kisebb és nagyobb katasztrófáidat, amik nélkül nem jön a Csoda, amik nélkül nem támadhatsz fel. Muszáj és szükségszerű és elkerülhetetlen és JÓ, amit válságnak élsz meg, mert fordítva nézed a világot, és a talpadra állít Téged.
Fejjel lefelé él, aki maga körül pörög.
A válság kibillent, és a fejünkről pofára esünk.
Mert csakis így állhatunk talpra.
Fején állt előzőleg, aki úgy érzi, hogy pofára esett.
Meghaltam majdnem, egy éve, március idusán. De itt vagyok. Illetve mégsem, mert nem az van itt, mert valami változott. Apu három éve halt meg, éppen virágvasárnap. De ő is itt van. Bennem. Figyeled-e az új életed?
Az ember racionális és stabilitást keres, de az élet abszurd és változik.
No ezért sem írok. Ki érti a paradoxont, kit érdekel az abszurd? És ugyanezért muszáj írjak mégis, mert ha én sem írok, akkor ki beszél erről?
Csináltam egy új kurzust a ráció haláláról.
Ami a helyes mindenségkapcsolatról szól.
Itt találod: racioveszejto.info
De nem ajánlom, mert abszurd.
Sőt a racionális elme számára botrányos…
Jó munkát!
István
Hírlevél jelentkezés, ha szeretnél ilyen leveleket kapni: ITT
Öröm, ha megosztod!