A tánc sem a Cél … csak folyamat … sőt … az sem … csak egy állomás … pontosabban korszak … egy Szakasz jellemzője – és elmúlik … ez is, a Tánc IS … pontosabban addig finomodik, míg már észre sem vehető … mert ez a Rend … NAGY amplitúdóval indulunk, mind, lelkesen, picit vadul, tudatlanul és ezért öntörvényűen … persze, hogy felrugjuk, letapossuk egymást, hiszen nem megy, nem mehet, amíg mindkettő vezetni akar, és úgy sem, ha egyik sem … a korai kapcsolatok ideje ez … a helyrehozhatatlan kapcsolatok ideje … mert azokban az időkben még nem lehet, nagyon nehéz megbocsátani, ha letaposták az embert … életre szóló sebek … szavak csak, gyakran, egy-egy tekintet, egy fejcsóválás, amit a másik soha nem felejt el, amin csak évekkel később jut túl, addig semmiképp, amíg a felelőst bennem, tehát kívül véli … a szélsőséges lobogás, a külső tényezőktől függő boldogság szélsőséges visszahatásai … Inga a szélső állásban … de az inga Leng … a korai kapcsolatokba belehalunk, mert bele kell haljunk … és a mélyponton – sosem előbb – váltunk, mert jobbat remélünk … velem ez volt, önző hernyó … és aztán az is volt, hogy azért NEM váltok, mert magamat nem érzem jobbra érdemesnek, épp mert mennyire letapostam sokakat, korábban, a felelőtlenség visszahatása, amikor a felelőst a másik helyett immár magamban véltem felfedezni – a báb korszakban ostoroztam magam, önmagammal, a “bűneimmel”, az Úttal megbékélni volt elképesztően nehéz … és sokakat látok, akiknél ez fordított … nem ők tapostak, hanem őket taposták, mármint a szubjektív élményük ez … az első korszakban küszködnek az értéktelenség érzésével, és a másodikban váltanak keményre, öntörvényűre, “engem többé senki nem használ” … és azt látom, hogy ez mindegy … a sorrend mindegy … szélsőségek … amit tapasztalnom kellett, hogy az Igazsághoz közeledhessek … szélsőségek, amikből tovább KELL lépni … mert az Igazság az, hogy tökéletes nincs, és én sem vagyok értéktelen … hanem csak inga Van … Harc … Férfi és Nő … aztán a harcból előbb tánciskola, majd Tánc lesz … ami alárendelődés a Zenének, a Vezetésnek, ami Szolgálat, Közösség … és ebbe immár nem kell belehalni … mert már nem tapossuk le egymást, mert már együttműködünk, többnyire, az egymásnak feszülés helyett együtt mozgást gyakorlunk, és szépen, szabad akaratból köszönünk el, ha elköszönünk … erre való a Tánc … de még mindig nem az út vége, VAN tovább … tovább az Egység van … az Egység Nyugalom … ami nem mozdulatlanság, hanem összenőttség … tétlenség sem, hanem ellenállás nélküli cselekvés … ami megadás, ami időszerűség, ami odaadás, ami a Szeretet … Isten, Férfi, Nő … Egy-s-Ég … ez jön a tánc után, a megadás, tehát a nagyobba beállás, tehát az engedelmesség, tehát a felelőtlenség totális felelőssége … Van – ez VAN igazán … de igen, nem jár, hanem fel kell nőni hozzá … amihez tapasztaláson, tehát a taposáson, és a harcon, és a táncon, és a szenvedésen keresztül vezet az Út … és olyan nagyon Szép ez … a Folyamat, az Út, az Inga … egyik szélsőség után a másik szélsőség jön, mert nem jöhet más – nem szabad megóvni próbálni egymást … a szélsőségeken át KELL menni … és minél hamarabb, annál hamarabb enyhül a mozgás, annál hamarabb finomodik … amint a szexualitásban is, változunk … eljön a nap, amikor mozgás nélkül egymásban létezni, időnként rezdülni, már nagyobb boldogság, mint a vadság valaha volt … Rengések után Rezdülések, finomodunk … és az  egyre finomabb, egyre FELELősebb, és az egyre felelősebb, egyre ERŐsebb … na ez Van a táncon túl … EGYsÉg.

: )

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!