Soha ne mondd a férfinak, hogy nem érti, amit mondasz. Különösen akkor ne, ha ingerült épp. Ugyanis okkal, ismétlem, joggal kap dührohamot. Mert TE kell értsd őt. A nő van belül, néz a férfin keresztül a világba ki, Ő lát engem, neki kell tehát jól látnia, helyesen, tehát az állapotomnak megfelelően kezelni helyzeteket, engem, azaz száz százalékban az ő, a Nő felelőssége, ha kettőnk között vita van. Hallgass! – mint korábban már tanácsoltam, most pedig annyit még hozzá, hogy a „nem csináltam semmit” helyzetekben egyébként nyilvánvalóan tévedsz is. Nem érted őt, ha nem érted miért dühöng, hiszen, ha értenéd, ha tudnál rá figyelni az adott pillanatban, akkor a kettőtök közötti helyzet sem mérgesedett volna el, így tehát ilyenkor a legrosszabb, amit tehetsz, ha ráadásul megmagyarázni próbálod. Ne tedd! Hatalmas öngól, ugyanis a Te elsődleges felelősséged a jó hangulat helyreállítása, mégpedig minél hamarabb. Minden más utána jön. Amire mondható, igen, hogy gyengeelméjűnek állítom a férfiakat be, hogy mindent a nőktől várok, és bár ez egyáltalán nem igaz, de akkor is az a helyzet, hogy a férfi időnként igenis megvadul, és olyankor szinte gondozóként kell mellette állni. Erő. Igen. Sok erő kell hozzá, és egyáltalán nem könnyű, mert ráadásul a pillanatnyi agresszió felé, abba bele kell az ilyen helyzetben lépni, közeledni hozzá, kitartóan, ahol a férfi átmenetileg még elutasítani is fog, mielőtt beengedne, mielőtt a vihar elül. És mégis. Olyannal érdemes csak lenni akinek a dühébe is bele mersz állni. Gyáván kívárni kevés. Komolyan. Ez fontos. Szembe KELL menni. Felé. Mert ahogy a Nő az érintésen, a férfi ezen, hogy a lelki nyugalmát szíveden viseled-e, hogy teszel, áldozol, kockáztatsz-e érte, hogy mennyi idő alatt békíted meg, durcás kisfiú ilyenkor, ellenállással nehezít is, és közben pontosan ezen méri a kibillent helyzeteiben, hogy érted-e őt, hogy Neked elég fontos-e.
Öröm, ha megosztod!
