Hetekig állt az oldal, és bár az amerikai szolgáltató “hibája” volt, én kérek mégis elnézést. Mert igazából nem az ő hibájuk volt. Egy óriási, tíz éves kör zárul a napokban, fura erről blogot írni, de mégis, mondanom kell, bármennyire aggasztó is esetleg: az identitásom változik, az identitásom változása van folyamatban… 

A Ki vagyok? kérdéssel indult.

Amit hosszas gondolkodás nyomán sikerült úgy “lezárjak”, valamikor e bolyongó időszak közepén, hogy ember. Egy ember. Ezért került a Facebook oldalamra ez a megjelölés 2012-ben, hogy Joós István, ember. Aztán évek teltek el, és arra jöttem rá, hogy maga a kérdés hibás, mert a helyes kérdés nem a ki vagyok, hanem a ki akarok lenni – pontosabban: mit akarok adni. Mit és kiknek. Sokat dolgoztam ezen, míg végül az “ember” meghatározás már zavarni kezdett fél évvel ezelőtt. Túl tág, nem elég konkrét, és túl sokan értették félre, hogy fellengzősen “Az” embernek gondolnám magam. Pár hónapja levettem tehát. Név magában. Csakhogy így meg pucérnak éreztem. Beírtam tehát egy meghatározást néhány hete:

Joós István, kapcsolati tanácsadó.

Nagyon nem volt komfortos, mert ezt meg túl szűknek érzetem. Rendezetlenség volt az élmény, és – ahogy ilyenkor lenni szokott –, hogy az igazsághoz mélyebbre kell menjek. Ki vagyok a saját legőszintébb verziómban, hogyan fogalmaznám magamat meg, ha egy pillanatra nem foglalkoznék azzal, hogy mit szólnak, mit értenek mások. Hmm. Ember vagyok, akinek ügye van. Egy ember vagyok, akinek az ügye az, hogy mások, minél többen tovább lépjenek – a helyben állás ellensége vagyok, a változás ügynöke.

Joós István, ügynök.

Nem az igazi.
Fél órával később…

Joós István, changemaker.

Ez jó. Csak nem magyarul van. A döbbenetes, hogy pontosan tudom mi vagyok, csak épp szavam nincsen rá. Force of nature. Gyakori élményem, hogy egyfajta természeti erő vagyok. Mármint annak az eszköze. Csatorna. Ami persze ezoterikus és elborult. Egy tíz évvel ezelőtti, bennem máig élénken élő, sorfordító álomban a “deconstruct” volt a fogalom. “The greatest power of them all, the capability to deconstruct.” Bontómunkás vagyok. Tévedéseket, önbecsapást bontok. Melyek közül a legfontosabb, hogy egyedül bármi is sikerülhet. Nem. Nem fog. Hanem csakis együtt. A boldogság kulcsa a kapcsolódás.

Joós István, Kapcsolódj!

Ez sem az.
Újabb óra múlva…

Ha az ember eleget bont egy ügy marad csak. Együgyűség marad. Akinek nem egy ügye van, még nem bontott eleget. Még el kell hagyjon… Dolgokat, embereket, helyzeteket? Nem. Hanem meggyőződéseket. Aminek eredménye, hogy a dolgok, helyzetek, emberek változnak. Szép ez nagyon. Hogy végül csak együgyűség van vagy boldogtalanság. Aki boldogtalan, nem együgyű. Még. Mert azt hiszi más is lehet. Több urat szolgál. Önbecsapásban van. Mert még magából indul ki, mert még magából is kiindul. Ami az egy nagy emberi hiba. Az arrogancia. Ádám óta tart, de dolgozunk rajta…

Joos István, együgyű

Ez vagyok. Amiben a döbbenetes nem csak, hogy mennyi mindent el kellett hozzá hagyni, hanem az is, hogy milyen szűken értelmezem magam, a mozgásterem, még mindig. Sokkal, de sokkal tágabbak a lehetőségek mint amikkel eddig éltem. Lehetőségeim, mondhatnám, de olyan nagyon tiszta most épp, hogy ezek nem az én lehetőségeim. Hanem az ügy lehetőségei, aminek követe vagyok. Illetve ez sem. Nem vagyok követ. Harcosabb vagyok, mint egy követ. Harcos vagyok. Sőt, legutóbbi időben már az sem. Vezető vagyok a legutóbbi időben.

Joós István, vezető

Mosolygok magamon. Másnap reggel van, és bár a meghatározás igaz, de persze, hogy nem vagyok vele elégedett. És nem tudom, hogy azért mert valóban nem az igazi, vagy azért mert túl új, és nem nőttem még eléggé bele. Sokminden változik most. Új dolgok indulnak. Hamarosan látod. Aminek feltétele, az egyedüli feltétel, az egyedüli akadály, hogy én fel kellett készüljek erre. Hogy a világ is kell hozzá? Igen. De másrészt mégsem. A világ velem azonos tempóban halad, általam is, halad, nem lesz korábban kész, mert nem lehet korábban kész, mint ahogy én felkészült vagyok.

Meg kell haljak.

Leállt az oldal, de a lényeg nem ez igazából, hanem hogy meg kellett haljak. Én. Elengedni akinek korábban, eddig láttam magam. Hogy megtudjam ezután ki vagyok… pontosabban, hogy igazából, az eddigeknél még igazabban ki vagyok. Döbbenetes ez. Hogy örökké maradnak rétegnek, a vetkőzések soha nincs vége, és mindig nagyszerűbb az egyel meztelenebb. Ha csak mutatni mered.

Joós István, alapító

Nem mert én alapítok, hanem mert magam az alapon állok. Azzal arányban működik, amennyire rajta állok. Együgyű alapító vagyok. Hogy mire jó, amit alapítok – mit adok? Továbblépést. Utat és módszert és teret és közösséget és instrukciókat hozzá. Aminek átfogó név kellene immár. Az egológia fogalmat használtuk korábban, de az valahogy – magától, és tőlem függetlenül – a korszakos rendszer alkalmazásának “tudománya” lett sokkal inkább mint egy közérthető és járható út. Egy ideje nyilvánvaló, hogy még nem elég egyszerű, így nem juthat sokakhoz el. Figyelem ezt egy ideje már. Hogy tovább mi van, tovább hogyan… az EgoYoga fogalom fénylik. Mint az “útonjárás művészete”. Ki is írtam hirtelen tegnap, bár még nincsen maradéktalanul békém vele.

Joós István, EgoYoga

Ismét másnap reggel van. És nem, ez sem nyugodt így. Kemény ez nagyon, hogy tíz éve cselekszem, építkezem, de most megint pucérnak érzem magam. Újra… A korszakváltás olyasmi mint a vedlés. Csakis akkor megy, ha valóban mindent és maradéktalanul letesz az ember. Ami addig volt. Ami immár teher. A régi bőr maradéka visszatart, legyen az projekt vagy kapcsolat, nem tudsz addig továbblépni, amíg le nem csupaszítod magad.

Joós István, vagyok

Basszus… az Én Vagyok után és helyett. Joós István. Pöcs, guru, férj, főnök, vezető, alapító, ember. Mindenkinek más. A pucérság az igaz. Affene. A legigazabb mindig a legfélelmetesebb. Az identitásaimat is el kell engedjem.

 


Abban az időben amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokalerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.« Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”

Lk 14,25-33

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!