Örömmel jelentem, hogy elindult szerdán a férfi folyamat. Jó volt szerintem nagyon, és jól is éreztem magam benne: várhatóan ősszel is indul majd.
Dilemma volt számomra egy hónapja még, hogy van-e személyességre szükség, hogy lesz-e rá igény, hogy csináljam-e egyáltalán – és aztán a férfi program után a női folyamat is megtelt már majdnem, egy héten belül, holott három hét múlva kezdődik csak.
Jó érzés ez nagyon.
Ismét bebizonyosodott, amit évek óta – magam miatt is – mondogatok, hogy:
Dilemma igazából nincsen, hanem a helyes tett van, meg az ember félelmei, amik olykor összefeszülnek, és ezt éljük dilemmaként meg.
A dilemma illúzió, ami mögött a ráció arroganciája húzódik meg. Az igazság nem az, hogy “nehéz dönteni”, hanem az, hogy nehéz azt kimondani, hogy félek. Nem a dilemma a nehéz, hanem a helyes úton járni. Mert nagy bátorságot követel meg.
A dilemma illúzió, ami annak a jele, hogy félek tenni azt, amit pedig helyesnek és időszerűnek érzek.
Másképp:
Dönteni próbálni gyávaság, dönteni próbálni arrogancia. Ne dönteni próbálj, hanem az igazsághoz juss le!
Az élet egyik nagy csodája szerintem, hogy merni kell újszülöttnek lenni, legkésőbb néhány évente, bármit is csinál az ember. Mert fejlődnünk kell, és a fejlődéshez változnunk kell, és a változáshoz új helyzetekbe kell kerüljünk, és az igazán új helyzetekben szükségszerűen érezzük magunkat újszülöttnek, mert nincsen hozzá tapasztalatunk.
És aki ezt vállalja, az növekszik, tehát halad az életben és teljesülnek a vágyai… neki jó lesz. És aki ezt nem vállalja, mert fél hogy mit szólnak hozzá mások, az szenved. Ami látszólag ugyan “rossz”, de valójában épp legjobb, ami történhet.
Aztán persze olyan is van, hogy vállalom a változtatást és a vágyaim meg mégsem teljesülnek. Szabad hisztizni, hogy pedig “választottam a változást” és “mindent megtettem”, akkor meg miért nem. Vagy szembe lehet az igazággal nézni, hogy nem jól csinálom. És akkor próbálni kell másképp. Meg persze érdemes merni üvölteni. Ahogy a gyermek bömböl, amikor baja van – helyes segítséget kérni.
Én a közösség témájával voltam a közelmúltban így, aminek az lett az eredménye, hogy (1) új kapcsolódásokat kezdeményeztem (látja, aki figyel, és még jobban is fog hamarosan látszani), (2) változtattam a részvételemen (többet vagyok a közösségben elérhető), (3) változtattunk a közösség működésén (már csak egyféle tagság van, aminek az Ego Jóga is része), és (4) szuper új magyarázatot kapott az Énakadémia Tagság – szerintem érdemes megnézd, itt.
Érdekes, hogy a kitartás végül a Siker kulcsa. És mégsem. Hanem a helyes lelkesedés a siker kulcsa – sőt még pontosabban: a bátorság, hogy merjek azzal menni, ami igazából lelkesít. Mert az ember abban tud csak kellő ideig kitartani, amit valóban helyesnek érez, tehát valóban lelkesíti.
Sikerrel csak az jár, aki helyes úton helyesen halad.
Tapasztalatom, hogy amikor nem vagyok valamivel sikeres, akkor egyik vagy másik akad. Amikor nem vagyok valamivel sikeres, akkor vagy az út nem elég helyes, amerre megyek, vagy a mód, ahogy haladni próbálok.
Amikor nem vagyok valamivel sikeres, akkor: nem vagyok elég bátor, nem vagyok elég igaz.
És azonnal kezd működni, amint rálátok, hogy mire voltam vak.
Lásd magad tisztábban, és az utad is meglesz!
… másokban tükröződve könnyebb az élet!
Jó munkát!
István
Öröm, ha megosztod!