Esik szét a világ körülöttünk, és mi egymást gyilkoljuk közben… mégis… már megint…
Mit tudhat, az ember – tudhat-e bármit?
Arra jutottam, hogy nem.
Nagyon tiszta élményem így virágvasárnap, a nagyhét küszöbén, hogy Júdás vagyok, kiszakadt-áruló, az önfejűség hübriszében magamat ÉS a szeretteimet veszélyeztető-gyilkoló valahányszor azt képzelem, hogy én TUDOM, hogy valami hogyan lesz jó.
Nem tudom.
A jövőt SEMMIKOR nem tudom.
Hogy de akkor mi lesz velünk, hogyan lehet így élni?
Az élményem, hogy MOST mi helyes, ahhoz mindenkor tiszta ÉRZÉSEM van.
Itt és most, hogy mi időszerű, és helyes.
A jövő helyett: jelen.
Tudás helyett: kapcsolat.
HA ezzel be tudom érni: működik az élet.
Bukom, mert leckékre van szükségem, még és több és nagyobb leckékre, amíg olykor azt képzelem, hogy tudom. Kegyelem, a Jóisten szeretete által bukom.
Mi fontosabb Neked: ami Lesz, vagy ami Van?
Szeretem, hogy ölik egymást az emberek, hogy annyira nagyon okos mindenki most, már megint, hogy mi helyes és mi nem az, ki pusztuljon s mi Legyen… senki nem JÓ csak az Isten.
Szeretem, hogy mélyülő válságba gyalogolunk, a magyarság, igen, és egész Európa, liberális demokráciák, a keresztény nyugat, hogy Isten munkáját végzi az ördög is mindig – “akarja a rosszat, de jót cselekszik” – hogy Júdás nélkül nem kerek a történet. A nyugat alkonya teljesedik a szemünk előtt ki.
Szenvedni fogunk.
Igen.
Szükségünk van még rá, bőven, tehát jól van így.
Hiszem, hogy utána feltámadunk.
Hamvas nyomán: a kereszténység kétezer év utáén immár bármikor esedékes.
Hmm…
Aki lenni-tudni próbál, aki bárkinek magát hiszi a Lényeget nem érti, tehát a Kapcsolaton még kívül van, tehát Júdás. És kész.
Én Vagyok.
Van.
Minden más arronacia-hübrisz-tévedés…
Minden és mindenki, aki ezen kívül vél állni.
A ki vagyok kérdés egy nagy univerzális válasza: Én.
Minden ember esetében egy-s-ég-esen egy-azon: Én.
Vicces, hogy mennyire lassan értjük-engedjük ezt meg.
–
Csodás nagyhetet!
Megrázó feltámadást!
Bátorság!
István
Öröm, ha megosztod!