Szeretett Mind!
Írok, mert megszoktam, és írok, mert vasárnap van. Írok, mert kötelességemnek érzem, hogy írjak – pedig semmi kedvem nincsen… Fáradt vagyok épp, és nyűgös. Szanaszét szórom az erőm, és ma reggel ezen gondolkodom. Olyan kicsit ez a mostani időszak, mint amikor egy újszülött próbálkozik, hogy mire reagál a környezete. De ettől még írok, mert régi tapasztalatom már, hogy
munkára kell jelentkezni, akkor is, amikor nincsen épp kedvem, és ha ez sikerül, annak eredménye lesz.
Értve ez alatt, hogy neki kell üljek. Annak, amit dolgomnak érzek. És ha csak nekiülök, mindig van eredmény – míg ezzel szemben, ha engedem, hogy a hiszti és a panasz elsodorjon, akkor sötét helyre jutok.
Minden változik, és semmi nem könnyű. Most épp. Érzem, hogy változnom kell. Sőt, azt érzem, hogy már változom… és megzavar, amikor ezt érteni-sürgetni akarom.
Új jelenségek vannak, és nem mindent értek, és nem tudom a válaszokat.
Hogy miért népszerűbbek a haladóknak szóló Ego Mastery videók, mint az Ego Jóga videók, amiket közérthetőnek szánok. Hogy akkor ezekkel hogyan tovább.
Hogy miért nem hagyom a csudába a Fehér Nyúl podcastot, miért foglalkoztat a közéleti téma, miért csinálom, holott kevesen nézitek, és sokakat eltávolít.
Hogy az Énakadémia online kurzusait merre kell bővíteni, és hogyan tudnak ezek külföldre menni. Ki képes ezeket külföldre vinni, vagy előbb könyvet kell fordítani.
Hogy az angol nyelvű videók kiknek szóljanak. Közérthetőek legyenek, sokaknak, vagy csak haladóknak. Kiknek kell angol nyelven látható legyek. Kell-e egyáltalán.
Hogy miért nem vagyok sikeres összefogásokban. Hozzám be lehet kapcsolódni, de én miért nem tudok másokhoz tartósan.
Hogy mi a következő lépés Humania dolgában, amitől napi-heti szinten érdemes belépni – vagy már a korszakos játék elég a külföldi induláshoz. És ki a cégvezető.
Hogy létező férfi és női csoportok vezetőit mivel szólíthatjuk meg, hogy a csoportjaikkal be akarjanak kapcsolódni. Vagy ne is törekedjünk erre.
Hogy melyik országban induljunk először, ott helyben kikkel – és ehhez nemzetközi befektetőket kell előbb elérjünk vagy nemzetközi influenszereket.
Eddig a betekintés.
De igazából jól vagyok.
Sőt nagyon jól vagyok…
Ha az aggályaimat félreteszem – és az írásban ránézés ebben segít –, akkor pontosan tudom mindig, hogy mit is kell épp tegyek.
Az elmúlt tizenöt év legnagyobb tanulsága, hogy
gondolkodni életveszélyes. Míg ezzel szemben, ha minden pillanatban megteszem amit épp tudok, akkor mennek-megoldódnak a dolgok.
A boldogság kulcsa, hogy ne legyen időm gondolkodni.
Pontosabban: ez lehetetlen.
A boldogság kulcsa, hogy ne legyen szükség gondolkodásra.
A nemgondolkodás titka a Bizalom.
Az abban való bizonyosság, hogy Nem Én Tudom.
Hmm…
A gondolkodás arrogancia.
Az önközpontúság vádló bizonyítéka.
Hogy azt képzelem, hogy rájöhetek.
Amibe olykor még vissza-vissza esek.
A gondolkodás ellenszere a Tett.
Aminek feltétele a Bizalom.
Aminek alapja a Hit.
Amihez a Tapasztalás vezet.
Benyomásom, hogy
Az élettapasztalatok halmozódásával – #bátorélet – az ember azért jut szükségszerűen a Nagyobban való Hithez, mert egy ponton elérjük a komplexitásnak azt a szintjét, ahol már nem elgondolható, hogy én ráció által egyedül boldogulnék. Tehát vagy hiszek és kapcsolódoM – egy jóakaratú Istent FELtételezve – vagy megbolondulok. És mivel az őrület sokkal rosszabb, így az irracionálisnak tűnő Hit innentől kezdve racionálisan is HELYES.
A boldogság kulcsa a Hit.
Emlékezni, hogy a Nagyobb Van, és Szeret.
Onnan tudom, hogy tapasztalom, évtizede már, hogy a dolgok jól vannak úgy, ahogy történnek, még ha én nem is értem épp – Nagyobb és Bölcsebb erő működik, visszatekintve mindig látszik ez.
A világban Rend Van.
És ami ebből következik: hogy mivel ebben a Rendben a legnagyobb – alfa és omega – nem ÉN vagyok, így nem is kell semmit tudjak, hanem elég, ha csak minden pillanatban követem az Általa Inspirált, tehát a Tiszta és Lelkesítő (meg)érzéseimet.
Nagyobban való Hit, sőt bizonyosság nélkül Boldogság sincsen.
És kész.
A megoldás tényleg Isten.
És teljesen rendben van, hogy nem értem.
Sőt, az a gyanús, amikor igen… Mintha akkor csúsznék mindig félre, amikor érteni vélem, és tervezni kezdek, ahelyett, hogy beérném azzal, ami a Tennivaló épp.
Jó munkát!
Hálával,
István
Öröm, ha megosztod!