Sokat kínlódtam jobbnál jobb tanácsokkal életem során, mert mind olyan szép volt, és olyan nyilvánvalóan igaz, csak épp tartósan megvalósítanom nem sikerült soha egyiket sem, mert a hajlamaim következetesen erősebbek voltak. Így tanultam, hogy igazán csak pofonokból tanulok, így tanultam, hogy tulajdonképpen talán túlkomplikáljuk ezt az egész önfejlesztés témát, hanem a hajlamainkat helyes követni, legyenek bármilyen önzők, mert az életben szerzett tapasztalatok, amik ezeket valóban elhagyni – no jó, ezekben a dolgokban fokozatosan finomodni – legjobban segítenek. Amivel NEM a bölcsek és jók és módszerek ellen beszélek, hanem csak a saját módszerem fogalmazom meg, mely szerint csináld a hülyeséget, folyamatosan, kitartóan, lelkesen, amíg majd nem megy! Ugyanis nem fog örökké menni. Megvan a pofonok, a magányos esték és éjszakák száma, ami után az ember magától változni kezd, és ez az egyedüli leghatékonyabb mód, amit én „önfejlesztésre” ismerek. Hülyeséget tenni. Jézus tanításaival pontosan ellentétesen, hogy oda leggyorsabban eljuthass, amiről beszél.

*

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Lk 6,36-38

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!