Szerinted így történt, valóban zárt ajtók mögött jelent a tanítványoknak meg? Szerintem pontosan… ami másrészt talán nem is olyan fontos, hanem sokkal érdekesebb, hogy Te mennyire zártad be az ajtót? Ugyanis valóban bezárjuk. Olykor évekre. A csalódás automatikus következménye, hogy bezárjuk az ajtót, tehát a világot ki, amit lehet úgy mondani, hogy nyalogatjuk a sebeinket, de valójában csak sajnáljuk magunkat, egyszerűbben mondva: magunkkal foglalkozunk. Önismeret, igen, nagyszerű, de önközpontúság valójában csak, a nyilvánvaló arrogancia hernyó korszaka után, az egó spirituális bábba vonul vissza, és ami a jó hír: kihagyhatalan, tehát fontos és értékes időszak. Ez. Is. És bár talán most azt várod, hogy az ajtó kinyitására buzdítsalak, de pontosan ellenkezőleg. Reteszeld alaposabban el! Ugyanis akinek kell, az mindenképp megjelenik, ez nem az ajtó állapotán múlik, és másrészt a bent lét, az egyedül lét, tehát igen, az önközpontú báb időszak nagy előnye, hogy az ember figyelme sokkal, de sokkal fókuszáltabb. Még, ha kételkedik is… a Lelhetőség NEM lesz megkérdőjelezhető, amint megjelenik, új kezdet, feltámadás, a semmiből érkezik ilyenkor, a bezárt ajtó ellenére – onnan ismered meg, hogy Lelkesít – és ha csak szoba állsz vele, ha csak lehetőséget adsz a tapasztalásnak, akkor bizonyítja is magát. Biztosan. Tehát hagyd a világra nyitogatást, ugyan, hanem zárkózz JOBBAN be, ha nem szenvedsz még eléggé, hogy a Lehetőséget lásd, és az meg fog jelenni, ha csak teret csinálsz az ingerek átmeneti leszorítása útján neki. Ha nincs meg a továbblépés, akkor zárd a világot ki!

*

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

Jn 20,19-31

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!