Szeretek írni. Mindig. Sőt, ez valójában fel sem merül, mert szükséglet, nincsen választásom abban, hogy írok-e, hanem csak, hogy ebből mit és hogyan osztok meg. Egy ideje kevesebbet. Mint talán feltűnt. Oka Continue Reading
Szeretek írni. Mindig. Sőt, ez valójában fel sem merül, mert szükséglet, nincsen választásom abban, hogy írok-e, hanem csak, hogy ebből mit és hogyan osztok meg. Egy ideje kevesebbet. Mint talán feltűnt. Oka Continue Reading
Templomot vágyom épiteni. Ma. Most. Azonnal. Három felejthetetlen élmény közül három templomban történt velem az úton, és ebből kettő a tér által. Amit valaki megalkotott. Így. Hogy így képes hatni, hogy rám így hatott. Continue Reading
Erősen megártott a nevem, kora ifjúkoromtól, a nagy, a szent, az első uralkodó neve, amire a rockopera rakta a koronát aztán fel, „bizonyságául” annak, hogy nekem valóban minden jár. Elhittem. Hogy Continue Reading
Más. Nagyon, nagyon, nagyon, alapvetően más valami a templomok körül, „valami bűzlik” Szicíliában. Ugyanis elképesztően nyitott. Minden. Az összes templom összes kapujának összes szárnya. Tehát nem Continue Reading
Házas életem második napja. Lássuk csak. Mi változott. Hmm. Első látásra semmi. :) .. Angika ugyanúgy ágyban, kávét bevittem neki, és én a reggel bőséges derűjét élvezem, most épp Szicília bongó harangjai közepette, egy Continue Reading
Vágytam repülni. Régebben. Mindig. De a gépről lefelé nézve valahogy mégsem otthonos most. Mit csinálok itt? Miért? Az ember helye a földön, van, hasít erősen belém, miközben Continue Reading
Házasságkötésnek gondoltuk, de felajánlás történt. Hmm. A házasságkötés felajánlásnak bizonyult, tapasztalati úton, mert együtt menni csakis valamihez képest, tehát egy, azaz közös irányba lehet, amit Boldogság, hogy megtaláltunk, hogy választani volt erőnk, hogy magunkat tegnap felajánlva Dolgunkra szentelhettük. Alább a gyűrűhúzáskor elmondott szövegek. István! Fogadd ezt a gyűrűt, ami számomra a Szelídség, az Alázat […]
Nagyboldogasszony napja van, ami házasságkötésünk napja is egyben. Véletlen? Nem. Szándékkal tűztem az eseményt mára, mert Continue Reading