Ez az élményem. Hogy a Nő Lát, engem, a Férfit, világosan és tisztán, pontosan úgy, ahogy én kifelé az Ügyet, Látom, világosan és tisztán, de befelé tapogatózunk. Mindketten. A Férfi a Nőt, tapasztalva ismerem, ismergetem, idővel egyre jobban, amint a Nő a Gyermeket/Mindenséget, szintén tapasztalva fedezi fel, rész-egész viszonyban így állunk. Hogy ez miért érdekes? Számomra nagy jelentősége a perspektíva szempontjából van. Ennek. Hogy kifelé Látunk. A Férfi az Ügy, a Nő a Férfi dolgában Lát tehát előrébb, mint ahol ma tartunk, a két szemem itt van, ahol állok, de messzebb, térben és időben messzebb Látok, ahova Tart, ami Bontakozik, AZT látom, AZ lelkesít, ANNAK segítek – befelé pedig nem. Tehát a Nőt én a Férfi NEM látom. Időben nem. Térben sem. Hanem itt és most fedezem fel, folyamatos itt és most, és nem szabad, hogy ez zavarjon, hogy de engem ő úgy lát, bennem ő úgy hisz, én őt mért nem. Azért mert ez az élet Rendje. Hogy kifelé Látunk. Tehát nem is kell lássam, nem láthatom, hanem viszont tapasztalom, folyamatosan, nap-nap után, és így fedezem a sok részlet összekapcsolása által fel, fokozatosan, de soha meg nem ismerve. Kemény. Hogy nem Látom a Nőt, és nem is fogom soha igazán látni. Ahogy a Nő sem a Gyermeket. Nem fogja. Miközben a Nő pontosan és tisztán Lát engem, amint a Gyermek is a Nőt.
Öröm, ha megosztod!
