Játszóterek egymásba ágyazott szövedéke a világ. Ügy, Közösség, Vállalkozás, Ország, mindegy hogy hívom, Játszóterek, amikről azt hisszük mi építjük őket, de valójában történnek. Általunk, is, persze – vagy más által, ha én nem csinálom, akkor fogja más, és tapasztalnak az emberek, tovább, mindenki amit időszerű, állapota szerint, mert ez a Lényeg, az egész Lényege. Ez. A kapcsolódás. Amit a játszóterek szolgálnak, hogy magunkat csak a másikban láthatjuk meg, s így bár látszólag mindegy, hogy építem-e, szinte felesleges, mert ha én nem, akkor fogja úgyis más – azonban mégsem, nem mindegy, mégsem, mégpedig magam miatt nem az. : ) … Mindenkinek meg kell építeni, amire akár csak a legminimálisabb vágyat érzi, amivel terhes, ami Lelkesíti, az Alkotást, világra kell hozni, mert csak így nézhetek rá, csak így juthatok rajta túl, csak így vonhatom vissza az erőm, ha először megépítem … Bármit … és ezért Igaz egyszerre, hogy a bölcs nem cselekszik, nem akar, de az is, hogy akiben még bármi feszül, annak meg kell adni magát, előbb, és Tenni. Mert csakis így juthatunk a nemcselekvéshez el, az önfelvállaláson, az aktivitáson át, a Forráshoz vissza, pontosabban, nem, a Forrásba ELŐRE … ami nagyon nem mindegy, ugyanis vissza nincs út, a vissza kísérlete önbecsapás és elfojtás. Előre tehát. Lépni, tapasztalni, bele, a Bármibe, amihez Vágy Vonz, feloldani azt csak áthaladva lehet, magamat adva, a Vágy, a Félelem vállalásában is, kedvesen, szeretetettel, vagy ahogy épp sikerül.

Az alkotás ezért terápia.

Az alkotással a terápiát teremtem meg. Rendszerek, közösségek, játszóterek A terápia. Szép ez. Hogy bár Elég, abszolút ha “csak” Vagyok, Rendelkezésre állok, bárkinek, bármiben, aki engem akar, valóban nem kell rendszereket építsek, valóságosan nem – de ki tart ott. :) Szép paradoxon. Valóban nem kell alkotni, teremteni, rendszereket építeni, sem a világot előre mozdítani, nem kell, egyáltalán. Elég ha vagyok, s történik, épp attól Ahogy Vagyok, árad, ki, mert nem akarom, pontosan azzal arányban lendíti a világot is előre, ha nem akarok, a legjobban az … és mégis … kell előmozdítsam akarattal is … aszerint, ahol tartok, őszintén, vállalva az Akarást, ha van bennem, a Vágyat, a Lángot, a Tüzet … Vállalni, Tenni, Alkotni … még akkor is, még így is, hogy tudom, hogy kompenzálok az alkotással. Az alkotás vágyának alapja önmagam el nem fogadása, bizonyítok vele, általa, és így önnön értékességem tapasztalom, ami Van, de nekem még tapasztalnom kell, mert még nem fogadtam el. Ezért próbálok a világhoz hozzátenni. Mert úgy érzem, nem vagyok elég, ha nem teszem. Minden alkotás hajtóereje, ez, a Lendületét ez adja, a Lelkesedést, hogy nem vagyok elég, nem érzem magam annak, nem fogadom magam el, no majd talán így, ezt tanulom, EZÉRT cselekszem, bizonyítási kényszer, kompenzálás. Ezt tapasztaltam. Hogy ugyanazt jatszom. Évek óta, ezért alkotok. És persze hogy a szivesseg.net “jobb” mint a vállalkozásom volt, és a második verziója “jobb” mint az első, és a harmadik mint a második, persze, most a negyedik készül épp, talán “zseniális” lesz, de ez a lényegen nem változtat … Alkotással, Játszóterekkel kompenzálok … és a Játék, az emberi alkotás nem tökéletes, nem lehet az, így egyre újabb készül, mindig, és sose lesz az, aminek a végén belehalok, mert elfogyok, mert ez életerőm “elköltöttem” erre, hogy bizonyítok – vagy kilépek egy ponton, és megadom magam annak, hogy értékes, hogy rendben lévő Vagyok, és onnantól már “csak” rendelkzésre állok … hmm … az egész emberi civilázáció, és ez a gyorsuló tenchnikai fejlődés MIND csak kompenzáció, jele, hogy egyre többen érezték egyre értéktelenebbnek magukat, és csodákat alkottak, mert Erős volt a motiváció, ezért, hogy meleg a víz, autókon járunk, és immár 7 milliárd, miközben ez mind mindegy, a Lényeg szempontjából, a Lényeg szempontjából a számok nem számítanak, és akár mammutot is vadászhatnánk, mert

A Lényeg a Vagyok.

Tehát NEM, amit teszek, hanem az Ahogy teszem, vagy nem teszem. Ahogy Vagyok. Automatikusan Árad a világba és gazdagít, vagy elvon az, Ahogy Vagyok. Harmónia és derű, azonnal érint másokat is meg, hangol át, emel jobb kedvre – de ugyanez fordítva is, depresszió, azonna lehúzza, aki nem veszi észre, ami Van. Csak ez számít. Ahogy Vagyok. Olyan nagyon szép ez is. Hogy nem akarok alkotni, semmit, sem változtatni a világon, egyáltalán, amikor harmóniában vagyok, olyankor csak a Jól Van Ez Így látszik, a Rend, a Zene, és automatikusan történik a Követés, a Tánc, a Lépések … az igazán Bölcs nem alkot, nem talál fel, többé, semmit … “csak” Van … élet az Alkotáson túl, Teljességben, Békében a Világgal, tehát magammal – magammal tehát a világgal, már szét sem választható, “csak” Lenni, Nyitottan, Rendelkezésre állni, hogy Használhasson aki akar, amire akar. Igen. Elég. Ez. Ennyi. Átlátszóság, Nyitottság, Elfogadás. De ki tart ott? Ki tart folyamatosan ott? … : ) … én csak pillanotkora, néha órák … aztán vissza a játszótérre, és alkotok, újra, mindegy mit, végül komolytalan, csak játszótér, minden alkotás, mindenkinek saját játszótér, tapasztalni, Aki Vagyok, mert csak így tanulok, magamról is, hogy, talán, igen, mégis értékes vagyok.

A tapasztalás a kulcs.

A Tapasztalás által Béke nő bennem, Béke és Derű … és nemcselekvés :) … Öröm. A legnagyobb egy ideje abban van, amikor ottvagyok valakinek. Korábban ez az alkotás volt, azelőtt talán a szex, azelőtt a birtoklás, de egy ideje már az alkotás sem. Hanem a rendelkezésre állás. Ott lenni. Írásban, csoportban, vagy személyesen, mindegy, de használva lenni, rendeltetésem szerint, konkrét emberek által, velük való konkrét kapcsolódásban, egy ideje ez a legnagyobb öröm – míg az Alkotásaim, az Ügyek, a Rendszerek, a Közösségek pedig mind Harc. Egy ideje már. Drága Harc, nagyon, nagyon drága, mert viszi az energiámat, amiből pedig adni tudok, éppen azt rombolja, Ahogy Vagyok. Az elkotás csapdája számomra, ez. Hogy a vízió mindig tökéletesebb, mint, ami van, és így Akarom. Tehát formálni próbálom, tehát elvárásom van, és célom, és erőlködöm – tehát kilépek abból, hogy csak Vagyok, amivel az Erőm viszont elszáll, és máris elkadok … hmm … nem azt mondom, hogy rendszereken kívül kéne álljak, nem, hiszen rendszeren kívül állni lehetetlen, hiszen az, hogy Élek, Emberként, a Földön, a teremtett világ részeseként már önmagában is rendszer, sőt, egymásba ágyazott rendszerek beláthatatan szövedéke, ez tehát nem opció, a rendszerekből kivonulni nem lehet – hanem, hogy én magam akarok-e, hozzátenni, Alkotni, bonyolítani rajta, újabb alrendszerket világba hívni, vagy inkább feloldani segítek, a meglévőkre rácsodálkozni … ez kérdés, ez A kérdés … illetve, a legelején írtak fényében ez sem, hanem hogy meg tudom-e állni, hogy ne tegyem, sőt, még mindig pontatlan, nem megállni, a “megállni” elfojtás, hanem a kérdés, hogy történik-e további bonyolítás általam … na ezt figyelem a napokban, hogy mi mocorog, mocorog-e még bennem, Alkotás, Ügy, Közösség, van-e tovább, melyik témában igen … ezt figyelem, és teljesen szétütött közben, hogy elvártam magamtól, hogy már ne legyen, hogy tartsak ott, hogy visszavonulok, hogy vissza tudok vonulni, hegyre Fel, hogy “ne akarjak többé rendszereket építeni”, le is írtam, erővel két napja, hogy márpedig “elég volt”, “én többé nem”, hanem, “Csak állni. A teremtett világban Benne. Emberség. Az Egy rendszer, az Egy közösség, amiben én állni akarok, és bennem Tér a Nőnek, és kész, ennyi. Nem szükségszerű semmi több, ezen felül, se rendszer, se formalizált közösség, hanem nyitottság, és harmónikus együttműködés az időszerűség mentén, és kapcsolódások. Ennyi. Férfi a Világban, és Benne a Nő, abban Isten. Elég.” … hosszan irogattam erről, csakhogy … a Világ az Igaz Tükör, nekem is, itt és, most is, bármennyire is nehéz belenézni, nekem is, most … de másrészt olyan nagyon szép, mikor mégis megteszem … mert, hiszen … a szétesésem ténye és annak mértéke pontosan mutatja, hogy mindez, a kivonulás nem időszerű.

: )

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!