Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”

Lk 13,1-9

*

Nos? Melyik vagy? Vincellér vagy Gazda? … Igen, a „helyes” válasz, hogy mindkettő, fehér és fekete farkas, bennem lakozik, mindkettő, folyamatosan, és úgy tűnik, soha nem szabadulhatok tőlük. Egyikről sem. Hmm. Mintha kellene a fekete, hogy a fehér folyamatosan erősödhessen. Vágyak, gyengeség, megalkuvásra való hajlam, konfliktuskerülés, lustaság és türelmetlenség a gazda jellemzői mind, és a vincellér, aki csendben kitart. Szép ez. Hogy az „úr”, hiszen a tulajdonos bennem a gazda, de közben a vincellér mégis a „nagyobb”, mért ő ért a problémákhoz, és neki van elég alázata a szükséges munkát bele is tenni. Fehér és fekete farkasnál még pontosabb ez a kép, mert a fehér látszólag gyengébb, hatalma kisebb, de a nyugalma mégis nagyobb. Kire hallgatsz? Ma, MOST kire. És aztán a következő pillanatban. És így tovább, hiszen a párbeszéd örök, lélek és sár, lombkorona és gyökerek bennem folyamatosan érvelnek, és végül csak a döntés van – ami nem az, hanem csak hallom a Vincellér hangját, és pontosan tudom mi a helyes. Még ha nincs is mindig erőm követni azt…

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!