A megoldás nagyon egyszerű végül: add másoknak, amit kapni szeretnének Tőled! Valóban. Mely első szabályt két alpont árnyalja: lustaságot ne támogass, mert kárba veszik a munka, avagy másképp csak akkor adj, amikor valóban szeretnél is adni – illetve: legelőször is jól kell legyél, önmagad, különben adnod nincs miből, és így az erőfeszítésed szerep, póz, hazugság lesz csak. Szép ez nagyon. Huzamosabb ideje tapasztalom, hogy másokat helyesen szolgálni fárasztó, illetve, hogy minden jószándék ellenére sem vagyok igazán hatékony, ha nem derűs bőségből adok. Mely okból ébéren figyelem az energiámat, és gyakran vagyok szűkmarkú, sőt akár szigorúan elutasító, amúgy közel álló emberekkel is. Ahol nem látom értelmét, mert csak menne az erő, de érzem, hogy nem változás, hanem időhúzás szolgálatában. Oda nem adok. Hisztire és erőszakra NEM vagyok jó partner. Mármint az vagyok, mert keményen zárok. Ami nagyszerű alkalom őszinte szembenézésre, hogy mi is történt, vagy persze belőlem kiábrándulva rám megharagudni is ér. Vigyáznom kell az erőmre, mert felelősségem jól gazdálkodni vele. Ahogy Neked is. Legjobban hasznosulni mindannyiunk felelőssége.

*

Abban az időben: Amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!” Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.

Mk 5,21-43

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!