Szép dolog az igazság, de legyetek óvatosak!

István az első vértanú, közvetlen Karácsony után, ma van az ünnepe. Ami engem az első harminc évemben egyáltalán nem érintett meg, mert a másik, a szent király nyűgözött le, aki sokkal egyszerűbb, titánként sokkal érthetőbb példa volt. Mígnem a fokozódó válság fokozódó sötétsége fénybe állította számomra az Igazság fogalmát. Ami örök, amiért harcolni érdemes, ami nélkül országalapítás sem lehet. A vértanú a lelkembe így érkeztett meg. Tizenkét évig regnált. Máig.

Arra jöttem ugyanis ma rá, hogy az igazságot két módon lehet használni, és az embernek a saját állapotát illetően kell ebben őszintének lenni: beszélsz róla vagy rendszert alkotsz vele – próféltálsz vagy vezetsz. Egyik vagy másik.

Ha az ember beszél az igazságról, abból ellenállás lesz, mert az mindenkinek magas, engem is beleértve, aspiráció és lelkesít, igen, de senki nem tart ott, sőt igazából képesek sem vagyunk rá. Aki tehát megalkuvás nélkül a kendőzetlen igazságot kimondja: egyedül marad, sőt üldöztetés és fővétel valószínű – amiből befogadó, sokak számára otthonos rendszer nem lesz, mert a próféta nem vezető, kívül áll, személye megosztó, és részben bizonyosan becsapja magát is, ha úgy tesz, mintha az igazság megvalósításában ő előrébb járna. Személyi kultusz veszélye ilyen esetekben nagy, ami az emberek tömegeit okkal tartja távol.

A másik lehetőség kendőzni. Az igazságra annak közvetlen kimondása helyett rendszerként is lehet törekedni. Bármely jól működő szervezet kulcsa, hogy az igazságra annak hangoztatása nélkül épít. Az igazság – ami már önmagában is túlzó fogalom, emberek között legfeljebb egyre-igazabb-ság fellelhető – közösséget eredményező “hasznosítása” esetén annak rejtve, a színfalak mögött, a fizikai törvényeihez hasonlatos módon, szabályokban kell működnie. Közösség, rendszer, ország építése esetén az igazság kimondása sok és felesleges és arrogáns. Hiszen bármit is mond egy ember ki, az bizonyosan nem végső.

Nos? Neked melyik? Emberi természet az alap, de másrészt állapot függvénye is ez, az igazsággal való viszonyt alapvetően meghatározza az ember fejlettségi szintje, amire én korszakos rendszerben szoktam hivatkozni. A Titánt nem érdekli az igazság, a Tudatost más sem érdekli mint az igazság, de nem találja, mert nem találhatja, mert a sjaát fejében keresi. A Gyakorló próbál az igazságban járni, neki már élményei gyűlnek, a Hős kimondja, megvalósítja, tanúságot tesz. Lenyűgöző élmény, mert valódi Erő – de mégis el kell engedd. A szó megosztó és veszélyes. Az embereknek végül nem próféták és szavak, hanem vezető és közösség kell, a világnak megmondóemberek után immár struktúrált tapasztalatokra van szüksége.

Hmm.

Isten sem beszél.
Talán nem véletlen ez.

Szép dolog az igazság, de legyetek óvatosak!

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés?

Akkor ajánlom, ha érdekel a régebbi tartalom, vagy támogatni szeretnéd a munkát. Bővebb info ITT.