Aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap. Mondja. Amiben minden szó világos, kivéve az egy legfontosabbat, hogy az értem mit jelent. Hmm. Soká gondoltam, hogy templomba járást, de nem vált be, illetve nem is hagytam igazán semmit el, tehát ez nem releváns, illetve annyiból mégis az, hogy utólag úgy tűnik, hogy pontosan az elhagyás miatt jártam templomba, hátha akkor nem kell majd. Persze nem volt ilyen tudatos. Aztán elhagytam. Ezt sem tudatosan, és végképp nem érte, csak minden széjjel esett, magamat hagytam tulajdonképpen el, magamat kellett elhagynom, hogy hosszas bolyongás után az érte fogalmat megértsem. Ugyanis megérkeztem. Nem hozzá, először még, hanem a Dolgomhoz. Tudom. Megingathatatlan bizonyossággal tudom, hogy a Dolgomhoz érkeztem, és évekkel később fedeztem fel, hogy a Dolgom az az Ő része. A királyságának a része, tehát Hozzá érkeztem meg, aminek, igen, nem Neki, hanem a megérkezésemnek Ára volt, hogy valóságosan el kellett sokmindent hagyni, magamból, amitől a kapcsolataim, mert a prioritásaim átalakultak. Ez Van. Hogy másrészt ez egyből érte megléphető-e, én nem tudom, talán az Ügy, a Feladat, a Küldetés által inkább, mint a személye miatt, bár kevesek esetében az utóbbit is el tudom képzelni, de a lényeg végül, hogy az állítás igaz, Tanusítom, hogy valóban százannyit kap, aki Lépni Mer, az Úton, a Saját, az Önazonosságba vezető, tehát az Önfelvállalás és a Bátorság Útján ami szükségszerűen Felé tart amúgy, de ezt nem kell érteni.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés?

Akkor ajánlom, ha tetszik a tartalom, és támogatni szeretnéd a munkát! Egyes írások csak Előfieztéssel látszanak.