Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!”

Lk 10,1-9

*

Nos, igen. Erre képtelen vagyok, avagy nem tartok még itt, hogy ezt csinálni tudjam, ami fontos, hogy tehát nekem még bizonyosan nem ügyem az Isten országa. Nem így az. Hmm. De talán nekik sem… érzésem ugyanis, hogy így nem csak én nem tudok élni, hanem nem is lehet, miközben másrészt nagyon hasznos és értékes, mert személyiségformáló tapasztalat a mindenség kegyelmét, a gondviselést az elmondottak szerint tapasztalni, gyakorlásként, igen, de erre családot és ügyet, házat és működő rendszert építeni nem lehet. Beszéltem már erről, de jó újra kimondani. Ha családot, házat, rendszert akarsz, akkor a “Ne kérj!” nem működik. Még nem. Mert az emberek tömegei messze rosszabbul vannak, semmint, hogy maguktól adják a munkásnak a bért, méltót semmiképp. Sőt. Olyannyira rosszul vannak, hogy az orvosságot fényes papírba csomagolva veszik csak magukhoz, amit azzal arányban vágynak, amilyen árcédulája annak van, mert az értékrend ma ennyire torz már, hogy a társadalom az embert vagyon szerint, az ember a világ dolgait ár alapján kategorizálja, mert valódi minőséget ítélni erre alkalmas érzékek híjján képtelen vagy nem mer. Mely okból a testvériség ma nem működik. A világban semmiképp. Közösségen belül is csak nehezen. A helyzet lényege a paradoxon, hogy elképesztő nagy hiány van szellemi-lelki tartalomra, miközben ennek megbecsülése a béka feneke alatt van. Csudába is. Részben épp mert túl sokan és túl sok mindent adnak e téren ingyen vagy messze túl alacsony áron. Hmm-hmm. Talán drágának kell tehát lenni, elsőként, míg a résztvevő eleget áldoz, hogy a szeme a valódi értékekre felnyíljon, ami után testvérként már szívesen osztja magát meg. Jussunk ide el! Az örömhír terjesztése valóban kötelesség, de akik ezt munkaként választják nem tudják hobbiból csinálni. Szétválasztás a megoldás. Az örömhír kötelesség, hobbiként helyes, miközben a világot tapasztalati úton formáló szolgáltatások, tehát a Munka ára magas kell legyen, hogy az működjék és hogy megbecsüljék. Vállald az Árad!

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!