Érdekes ez, huzamosabb ideje már számomra, hogy miért is lehetnek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők. Régebben egyáltalán nem értettem. Mármint az alázat vonatkozását csak, tehát, hogy aki megalázza magát, az felmagasztaltatik, de ez nem igazán tartozik ide, mert belső, szubjektív önbesorolás és nem külső, objektív sorrend. Tehát akkor mi is történik? Hmm. Látszólag elképesztően igazságtalan ez a mai példázat, de nehány dolog mégis fontos. Egyrészt, hogy nem lehet többet kapni, mint, amit a Gazda szán. Egy egység. Egy egység a maximum, ami elnyerhető. Másrészt, hogy ezért dolgozni kell. Vállalni a munkát a gazda gazdaságában, azt az Ő szándéka szerint kivitelezni, művelni tehát, csakis így nyerhető a fizetség el. Harmadrészt, hogy az nem előleg, nem is részletekben kapjuk, hanem eljön az elszámolás pillanata. Írtam erről mostanában, nagyon konkrét élményem, hogy ez nem képletes, nem egyszerűsítés, hanem valóságos időpillanat, ami el fog jönni. Elszámolás, ha tetszik: ítélet. És aki a nagyobb, az Egy Akarat által kitűzött munkát legjobb szándéka szerint elvégezte, aki ezért mindent megtett, még ha esetleg nem is maradéktalan a siker, az meg fogja az Egy Egységet kapni. Bizonyosan. Negyedrészt pedig, hogy teljesen mindegy mikor kezdett hozzá. A gazda szempontjából mindegy. Ezt a legnehezebb megérteni, hogy ő valójában nem az elvégzett munka mennyiségét díjazza, hanem a szándékot, a megadást, a követést, még ha egyetlen pillanatig tartott is csak. Az összhang eredménye az Egység, tehát a továbblépés, igen, az

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés

Akkor ajánlom, ha érdekel mélyebb tartalom, vagy ha támogatni szeretnéd a munkát. Bővebb info ITT.